Új!Elindult honlapunk!

Közélet

Külön hűtési díjat számol fel a hideg üdítőért egy ceglédi kisbolt

2 Mins read

Egy ceglédi kisboltban külön hűtési díjat számolnak fel a hideg üdítő megvásárlásakor. A kihelyezett tájékoztató szerint a pluszköltség az ital méretétől függ, a gyakorlat pedig komoly visszhangot váltott ki a vásárlók körében.

Különös felirat fogadta a vevőket egy ceglédi kisbolt hűtőjére ragasztva. Az üzletben ugyanis sávos hűtési díjat számolnak fel a kasszánál, ha valaki nem a polcról, hanem a hűtőből választ magának szomjoltót. A vásárlók felháborodtak az újításon, és a szakma szerint is inkább elriasztja a vevőket ez a fajta üzletpolitika – számolt be róla az Economx.

A hűtőre ragasztott cetlit egy szemfüles vásárló örökítette meg, majd töltötte fel az internetre.

Hűtési díj: kicsi üdítő húsz, a nagy ötven forint plusz

A boltban alkalmazott rendszer sávosan határozza meg a hűtési díj mértékét.

A tájékoztató szerint a 250 milliliteres és fél literes üdítők esetében 20 forinttal nő a végösszeg. Az egyliteres italok után 30 forintot, míg a másfél literes termékek után 50 forintot kell pluszban fizetni.

A díj kizárólag a hűtött termékekre vonatkozik.

Jogilag nem tilos a hűtési díj, de sokan nem értenek egyet vele

A hűtési díj kapcsán megszólalt a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke is. Elmondása szerint a szabad áras rendszerben nincs jogi akadálya annak, hogy egy kereskedő külön költséget számoljon fel a hűtésért.

Ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy ettől a „filléreskedéstől” nem lesznek gazdagabbak a kereskedők. Hozzátette, egy normálisan működő üzlet általában beépíti ezeket a költségeket az áraiba, és nem külön tételként jeleníti meg a vásárlók számára.

A kommentelők sem hagyták szó nélkül

A közösségi oldalakon gyorsan terjedni kezdett a hűtési díjról készült fotó, és sok vásárló kritikával illette a gyakorlatot. Az egyik hozzászóló így fogalmazott:

„Várom a telet, amikor majd külön fűtési hozzájárulást kérnek a boltba lépésért, vagy melegítési díjat számolnak fel a frissen sült pékárura” – írták más hozzászólók.

„Vajon van külön belépési díj is, csak azért, mert bemész az üzletbe?” – élcelődött az abszurd helyzeten egy újabb kommentelő.

A kommentelők többsége szerint egy élelmiszerüzletben a hűtés az alapvető kiszolgálás része. Többen úgy vélték, hogy a külön felszámított díj inkább elriaszthatja a vevőket, mintsem pluszbevételt termeljen az üzletnek.