Mozgással, játékos közlekedési programokkal és családi kikapcsolódással telt a szombat délelőtt a Vörösmarty téri KRESZ parkban. Augusztus 16-án ismét megrendezték az Újvárosi Közlekedési és Sportnapot, ahol 9 és 12 óra között számos ingyenes program közül válogathattak a kilátogatók.
A rendezvény egyik fő célja ezúttal is az volt, hogy a mozgást, az egészséges életmódot és a biztonságos közlekedést játékos, közösségi formában hozza közelebb a résztvevőkhöz. A sportolni vágyók többek között asztaliteniszben, tollaslabdában és röplabdában próbálhatták ki magukat, de óriás röplabda, pilates, HIIT edzés és Csiri-biri torna is szerepelt a kínálatban. A röplabda szerelmeseit külön kupa is várta.
A közlekedésbiztonság szintén fontos szerepet kapott a délelőtt folyamán. A résztvevők kerékpáros ügyességi pályán tehették próbára tudásukat, valamint kerékpár-regisztrációra is lehetőség nyílt.
Természetesen a legkisebbekről sem feledkeztek meg a szervezők. A gyerekeket műanyagmotoros verseny, ugrálóvár és lovaskocsikázás várta, így számukra is bőven akadt élmény és szórakozás.
A sport mellett az egészségtudatosság is hangsúlyos volt: a helyszínen ingyenes InBody testösszetétel-mérést és dietetikai tanácsadást is igénybe vehettek az érdeklődők.
Az Újvárosi Közlekedési és Sportnap ezúttal is változatos programokkal kínált aktív kikapcsolódási lehetőséget a családoknak, miközben a sport, az egészséges életmód és a biztonságos közlekedés fontosságára is felhívta a figyelmet.


