A Veszprém U21 vendégeként lépett pályára a Ceglédi KK SE az NB I/B 3. fordulójában. Nagy csatát és komoly izgalmakat hozott a két veretlen csapat találkozója. A 26. percben még vezettek a sárga-kék fiúk, majd a házigazdák elléptek négy góllal, de a 42. percben már újra vezetni tudtunk. Az utolsó negyedórában meg-meg remegtek a ceglédi kezek és a szerencse is a Veszprém mellé állt, akik otthon tartották a bajnoki pontokat.
Veszprém Handball Academy U21 – Ceglédi KK SE 39 – 35 ( 18 – 15 )
Veszprém 180 néző, vezette Hornyik, Zörgő
Cegléd: Varga, Csányi (kapusok), Nagy 10 (5), Szöllősi 9, Brandt 5, Pulay 4, Horváth 3, Racskó 2, Vetési 1, Dávid Máté 1, Angebrandt, Dávid Márk, Ruzsányi, Bartha, Bredák, edző Tóth Norbert
Hétméteresek: 9/8, ill. 6/5
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Tóth Norbert: – Amíg a megbeszéltek szerint, főleg támadásban játszottak a fiúk, és tudtuk lassítani a veszprémi fiatalokat, addig nekünk kedvezett a mérkőzés. Ahogy elkezdtünk belevariálni a támadásainkba, és olyan hibákat követtünk el, amelyek egyértelműen a koncentráció hiányából fakadtak, szó szerint az ellenfelünk kezébe adtuk a labdát, amit azonnal büntettek.
A mérkőzés előtt pontosan elmondtuk, hogy fejben végig ott kell lenni, mert ezen a szinten egy-egy rossz döntésnek, elkapkodott támadásnak vagy figyelmetlenségnek azonnal következménye van. Ehhez képest, amikor igazán szükség lett volna a koncentrációra és a higgadt döntésekre, sorozatban követtünk el gyermeteg hibákat. Ez különösen fájó, mert a második félidőben négygólos hátrányból sikerült átvennünk a vezetést, tehát megvolt a lehetőségünk arra, hogy ismét kontrolláljuk a mérkőzést. Ehelyett megint támadásban kapkodtunk, rossz döntéseket hoztunk, és egymás után adtuk vissza a lehetőséget az ellenfélnek.
A 39 kapott gól ugyanakkor azt is egyértelműen megmutatja, hogy védekezésben sem voltunk azon a szinten, amin kellett volna. A besegítések, a védekezés feszessége és főleg az 1:1 elleni játékunk nagyon gyenge volt. Egy ilyen mérkőzésen nem lehet ennyi hibát elkövetni sem támadásban, sem védekezésben, és azt várni, hogy ennek ne legyen következménye.
Gratulálok a Veszprémnek!


