Új!Elindult honlapunk!

Sport

Két extra teljesítménnyel győzte le a Cegléd a TFSE-t

5 Mins read

Bár az első percekben jobban kezdett a TFSE, a Cegléd már a nyitó játékrész végére átvette a vezetést, és főként Bickle, valamint Széki-Barnai pontjaira támaszkodva többé nem is adta ki a kezéből, így a soproni veresége után megszerezte első győzelmét a bajnokságban – írja a Wbasket.hu.

Janzsó Alíz, Gábor Lili és Mányoky Réka kosaraival egy 7-0-s futással indította a találkozót a TFSE, azonban Földi Attila időkérése után átvette az irányítást a Cegléd, amely fokozatosan dolgozta le a hátrányát. Hat és fél percnyi játékot követően a vezetést is átvette, 11-12-nél, és a negyed végéig nem is engedte ki a kezéből. Farkas Petra triplájának köszönhetően öt egységgel járt előrébb a vendég együttes tíz percnyi játékot követően. 14-19

Bár a második felvonás első kosarát is a TFSE szerezte, nem tudta magához ragadni a kezdeményezést a házigazda, sőt, fokozatosan egyre nagyobb hátrányba került. Bő hét percnyi játékot követően Bickle triplájával már két számjegyűre hízott a differencia, 22-34, az itt megszerzett előnyt pedig meg is tudta tartani a Cegléd a nagyszünetig. 30-43

Jackson és Gábor vezetésével a második félidőt is egy 7-0-s futással kezdte a TFSE, sőt, bő három perc elteltével már csak egy kosárral volt lemaradva, így 42-45-nél időt is kértek a vendégek. Sikerült visszaverni ezt a fordítási kísérletet is, Széki-Barnai kosara után pedig már nyolc ponttal is vezetett a Cegléd. Tenyér Zsófia triplája zárta a harmadik negyedet, így még nem dőlt el semmi. 53-58

A záró etap is szoros küzdelmet hozott. Bár a játékrész első felében kissé ellépett a Cegléd, 61-70-es állásnál beragadtak a vendégek. Az utolsó három és fél percben már csak a TFSE szerzett pontot, de ez sem volt elég a fordításhoz. A Cegléd három ponttal megnyerte a mérkőzést, így a soproni vereség után megszerezte első sikerét, míg Laczka Miklós vezetőedző együttese vereséggel kezdte az új szezont. 67-70

TFSE – VBW CEKK Cegléd 67-70 (14-19, 16-24, 23-15, 14-12)

Bajnokság, 2. forduló
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Kapitány, Varga-Záray, Farkas (Józsa A.)

TFSE: Jackson 13/6, Gábor 14/6, Mányoky 10/3, Janzsó 8/3, Bernáth 6. Csere: Tenyér 3/3, Vígh 8/6, Vladár 2, Babay-Bognár -, Völgyi 3.

VBW CEKK Cegléd: Silvino Oliveira 3/3, Szoboszlai M. -, Farkas 6/6, Bickle 27/6, Széki-Barnai 24. Csere: Varga E. 6, Albert 4, Pettner -, Orbán -, Szerelem-Kobolák -.

Hazai edző nyilatkozata

Laczka Miklós : Összességében az első félidőben a védekezésünk volt az ami nem stimmelt. Tudtuk azt a meccs előtt, hogy amiatt, hogy eggyel kevesebben leszünk a palánk alatt, hiszen a centerünk még nem játszhatott, tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz. Mégsem volt elegendő a fókuszunk az elenfelünknek a nagyon erős belső posztos játékosainak a megállításához. Ketten együtt 51 pontot dobtak a 70-ből. Ezt nevezhetjük a fő oknak. Emellett pedig a második félidőben hatalmas energiákkal visszajöttünk a meccsbe, de a negyedik negyedben rengeteg büntetőt hagytunk ki, illetve a végén két teljesen üres dobásunk volt arra, hogy hosszabbításra mentsük a mérkőzést. Nüanszok hiányoztak, de azt gondolom, hogy több olyan teljesítmény jött fiatalabb játékosaink részéről, ami előremutató. Ezt a hosszú építkezést, amit megkezdtünk, ennek ez egy jó első lépése még akkor is, hogy ha nagyon szerettünk volna nyerni, de sajnos nem sikerült.

Vendég edző nyilatkozata

Földi Attila : Judie és Cait voltak azok, akiknek ma köszönhetjük ezt a győzelmet. Igazából nem tudok mást mondani, a többiek nem tudtak úgy hozzáadni a mérkőzéshez, ahogy szerettem volna. Pont ezt mondtam az öltözőben, hogy minden évben amíg nem szerezzük meg az első győzelmünket, addig ilyen görcsösen, gyakran bután, pánikolva a győzelemtől, főleg itt a végjátékban, minden első mérkőzésünket így nyerjük meg. Annyi a különbség, hogy most viszonylag korán sikerült, úgyhogy remélem ezt az utolsó negyedes performance-ot elfelejtjük. Ennél azért sokkal jobbak vagyunk, ezt a mérkőzés egyes szakaszaiban meg is mutattuk. De itt a végén teljes megbutulás, mint egy serdülő csapat úgy viselkedtünk és szerencsénk is volt az utolsó dobásoknál, hogy végül mi jöttünk ki győztesen. Gratulálok a csapatnak. Remélem most már megnyugszunk és nem fogunk már ilyen hibákat elkövetni.

Hazai játékos nyilatkozata

Gábor Lili : Szerintem, aki csak így az eredményt látja, az nem látja a teljes képet. Mivel játszottunk a Cegléddel egy edzőmeccset, és ahhoz képest szerintem — hiába hangzik közhelyesen — nagyon nagy utat járt be ez a csapat, most sokkal jobb teljesítményt mutattunk. Ugye eléggé új szituációban vagyunk sok új játékossal, és a stáb részéről is újakkal, de szerintem már azóta is rengeteget fejlődtünk, ami amúgy az eredményen is mutatkozik. Én nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy a végén a ‘hustle play”-eket megcsináltuk, és amúgy volt a dobásunk a végén pont ebből. Mindenki nagyon fáradt volt, de mégis kiugrottunk az összes labdáért. Összességében a végén nagyon büszke vagyok mindenkire, és nyilván hiányzik még egy center a palánk alól, de reméljük, hogy ő is hamarosan beáll a csapatba.

Vendég játékos nyilatkozata

Barnai Judit Eszter : Én nagyon-nagyon remélem, hogy be fogunk tudni kerülni a rájátszásba. Abszolút ez a célunk, hogy a legjobb nyolcban ott legyünk, sőt én továbbviszem azzal, hogy nagyon szeretnék a Magyar Kupában is ott lenni a Cegléd csapatával. Én azt gondolom, hogy van erre reális esélyünk. Ahogy Ati is elmondta, tényleg az első mérkőzésünk valahogy mindig nagyon döcögős, nagyon-nagyon nehezen megy, és aztán utána így beindul ez a kerékfogas, úgyhogy remélem, hogy ez most is így lesz, és ennél már csak sokkal szebb arcunkat fogjuk tudni mutatni. Nagyon nehéz, nagyon küzdős TF-csapattal játszottunk. Idegenben meg pláne azt gondolom, nehéz nyerni, de attól függetlenül nagyon boldog vagyok, hogy sikerült az első győzelmünk, és remélem, hogy innentől kezdve ez most már ad egy olyan löketet, hogy ezt vigyük tovább.