Új!Elindult honlapunk!

Sport

Ceglédi bravúr a Pécs ellen

4 Mins read

A bajnokság 3. fordulójának legnagyobb meglepetését hozó találkozóján a VBW CEKK Cegléd 56-52-re legyőzte az NKA Universitas Pécs gárdáját.

A pécsiek kezdték jobban a találkozót, közel öt percig nem talált be a CEKK és ez idő alatt 5-0-s előnyre tett szert a bajnoki címvédő. A folytatásban 9-4-re is vezettek a vendégek. A kiemelkedő dobóformát mutató Farkas Petra triplájával kezdte a felzárkózást a házigazda, de egy negyednyi játék után még így is 11-7-re mentek a pécsiek. A második etapot Farkas Petra újabb két hármasa vezette fel, amivel 13-11-re fordított a Cegléd. Fizikális, pontszegény mérkőzést követhettünk, ahol a hazaiak ezen sikeres távoli kísérletei stabil előnyt jelentettek. Amikor Rita Silvino Oliveira is betalált távolról, már 18-11-re vezetett a Cegléd.

A pécsiek hosszú kosárcsendje a második negyedben közel hat percig tartott. Ez idő alatt 25-11-re lépett el a Cegléd. Studer Ágnes törte meg a vendégek rossz sorozatát. A Pécs egészen 27-20-ra szépített, de ennél a 7 egységnél közelebb nem kerültek. A folytatásban 8-10 pont között állandósult a differencia. A nagyszünetben 32-24 állt az eredményjelzőn. A hazaiaknál a 16 pontos Farkas Petra volt a legeredményesebb, a vendégeknél a 9 egységnél járó Tina Cvijanovic. A harmadik negyed elején Studer Ágnes és Török Ágnes 32-28-ra felhozta a pécsieket.

Az NKA felzárkózása után a harmadik negyed második felében ismét a Cegléd növelte az előnyét, Caitlin Bickle is megvillant. A differencia 6-7 pont volt. Sőt, a játékrészt Farkas Petra triplája zárta, amivel 45-37-re elléptek. A záró szakasz elején 10 egységre nőtt a hazai előny. A levegőben lógott a meglepetés, de Zada Williams gondoskodott az izgalmakról. A pécsiek amerikai légiósa jó ritmusú találatokkal 49-45-re visszahozta a csapatát. Albert Szidónia kulcspillanatban talált be a hazaiaktól. Másfél perccel a vége előtt újra 7 egység választotta el a feleket és innen már nem engedte ki a kezéből a sikert a házigazda.

VBW CEKK Cegléd – NKA Universitas Pécs 56 -52 (7-11, 25-13, 13-13, 11-15)

Női NB I. A-csoport, 3. forduló

Cegléd, Ceglédi kosárlabda csarnok

Dr. Mészáros Balázs, Lengyel Ádám József, Dr. Nagy Zsombor (Bogárdi János)

VBW CEKK Cegléd: R. Silvino Oliveira 3/3, Szoboszlai M. 7/3, Farkas P. 19/15, C. Bickle 10, Széki-Barnai J. 9. Csere: Orbán A. -, Varga E. -, Pettner H. -, Szerelem- -, Albert S. 8.

NKA Universitas Pécs: N. Smailbegovic 4, Kecsmárik O. -, Studer Á. 15, Z. Williams 17, Török Á. 6. Csere: T. Cvijanovic 10/3, Halmágyi K. -, Szűcs L. -, Halmágyi K. -.

Hazai edző nyilatkozata

Földi Attila : Ez már egy kicsit más szájízű győzelem, mint a múltkori, mert itt tényleg mindenkire büszke tudok lenni. Azt gondolom, hogy 40 percig helytálltunk egy küzdős meccsen. Nagyon akart mindenki, és ma a hibák ellenére is okosabban játszottunk, mint legutóbb. Úgy érzem, hogy megvan a csapatban az a hit, hogy tudunk mi nyerni komolyabb szinten is, úgyhogy remélem, hogy akár már a következő mérkőzésen is helyt tudunk állni a DVTK ellen, ami egy nehéz mérkőzés lesz, de ha ott is tudunk egy szoros és jó mérkőzést játszani, akkor az már egy jó jel, hogy a helyes úton vagyunk, úgyhogy még egyszer gratulálok a csapatomnak.

Vendég edző nyilatkozata

Zeljko Dokic : Én is szeretnék gratulálni a Ceglédnek, jobban játszottak, mint mi, különösen a második negyedben. Reálisan nézve, egy igazi harcos meccs volt, mindkét csapat beleadott mindent a pályán. Nem tudok elégedetlen lenni a saját csapatommal sem. Sajnos kevés hárompontost dobtunk. A második negyedben kaptunk sok hárompontost, ami azért volt, mert a Ceglédnek volt előnye a trapézból, és nekünk kellett megoldást keresni. Próbáltunk csapdázni, de hiányzik nekünk két magas játékosunk, hogy tudjunk normális szerkezetben játszani. A Cegléd ezt kihasználta, de a saját csapatomnak is gratulálok, mert mindent kihoztunk magunkból, és köszönjük a szurkolóinknak is, akik elkísértek ma minket.

Hazai játékos nyilatkozata

Farkas Petra : Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Úgy gondolom, mind támadásban és védekezésben. Nagyon örülök, hogy mindenki oda tudta magát tenni, amikor kellett. Szoboszlai Mici és Albert Szidónia nélkül ma nem nyerhettünk volna. Nagyon büszke vagyok a csapatra, nagyon örülök, hogy az első hazai mérkőzésünket egy győzelemmel kezdhettük és készülünk a következő mérkőzésre.

Vendég játékos nyilatkozata

Studer Ágnes : Elsősorban szeretnék gratulálni a Ceglédnek. Nagyon jól, agresszívan és extra dobásokkal játszottak. Az első félidőben a védekezésben rontottunk el néhány dolgot, amiből kosarakat kaptunk kintről és utána elment a Cegléd. Próbáltunk a második félidőben visszazárkózni, de se a dobó formánk nem volt jó, nem tudtunk extra kinti kosarakat hozni. Küzdöttünk, megpróbáltuk és hajtottunk, de ma nem volt bennünk több, ezen a meccsen nem ültek a dobásaink. Nagyon sokat kell dolgoznunk a továbbiakban.