Hiába vezetett az első félidőben hat, majd a második játékrész hajrájához közeledve három góllal is a Ceglédi KK SE, végül pont nélkül maradt a Százhalombatta vendégeként. Az NB I/B hetedik fordulójában Érden lejátszott, fordulatokban gazdag találkozót a házigazdák 37–34-re nyerték meg.
Jól kezdte a mérkőzést a ceglédi együttes: Brandt és Racskó vezérletével sorra születtek a vendéggólok, a sárga-kékek pedig 17–11-es előnyt építettek ki. A Százhalombatta azonban még a szünet előtt visszakapaszkodott. Szabó Bence és Márton István találataival eltüntette a különbséget, így 19–19-es állásnál vonultak pihenőre a csapatok.
A fordulás után is kiélezett küzdelem zajlott a pályán. A Cegléd újra magához ragadta a kezdeményezést, és Szöllősi góljaival ismét sikerült előnyt szereznie. 29–32-nél három találattal jártak előrébb a vendégek, így jó esélyük volt arra, hogy pontokkal térjenek haza.
A döntő percekre azonban újabb fordulatot tartogatott a mérkőzés.
A házigazdák egy 6–1-es rohammal átvették a vezetést. A tíz gólig jutó Márton István, valamint Márton Bence vezérletével a Százhalombatta a maga javára fordította az összecsapást, és végül 37–34-es győzelmet aratott, megőrizve veretlenségét.
A ceglédi csapat számára különösen fájó a vereség, hiszen mindkét félidőben kedvező helyzetből várhatta a folytatást. A megszerzett előnyt azonban nem sikerült a lefújásig megtartani.
Százhalombatta – Ceglédi KK SE 37–34 (19–19)
Érd 150 néző, vezette Harsányi, Magyar
Cegléd: Csányi, Varga (kapusok), Racskó 7, Szöllősi 7, Brandt 7, Nagy 6(4), Vetési 3, Pulay 2, Angebrandt 1, Horváth 1, Dávid Márk, Ruzsányi, Bartha, Bredák, Dávid Máté, edző Tóth Norbert
Hétméteresek: 4/4, ill. 4/4
Kiállítások: 0, ill. 8 perc
Tóth Norbert: – Nehéz mit mondani… Felkészültünk becsülettel, azt kaptuk vissza, mint amit vártunk… Nem is ezzel volt a baj. Nem volt meg bennünk az a tűz, a koncentráltság ami jellemez az utóbbi időben minket. Taktikai fegyelmezetlenségek sora és butaságok sorozata a végjátékban. Egy biztos, ez nem fordulhat elő mégegyszer, ezen már most kell változtatni és egyes játékosoknak is elgondolkodni rajta. Minél hamarabb el kell felejtsük és gőzerővel készülni a következő mérkőzésre. Gratulálok a Százhalombattai csapatnak.
Sajnálom a kilátogató szurkolókat akik az utazási körülményeket is leküzdve eljöttek szurkolni. Sajnos nagyon hullámzó teljesítményt láthattak.


