Új!Elindult honlapunk!

Közélet

Családi vállalkozás a ceglédiek zsebéből

9 Mins read

Pótolt veszteség, zárt ülésen megszavazott prémium, öt év pályázat nélkül – mibe kerül a ceglédieknek a termálfürdő cége? – érdekes írást kaptunk e-mailben.

Nyolc év alatt 810 millió forint. Ennyi pénzt kapott a város 100%-os tulajdonú fürdőcége, a Ceglédi Termálfürdő Üzemeltető Kft. Úgy, hogy egyetlen forintot sem kell belőle visszaadnia és ezen felül még kamat mentes kölcsönt 117,5 milliót.

A város és a fürdőcég kapcsolata az elmúlt években különös mintát mutat. A cég évről évre több tízmillió forint vissza nem térítendő támogatást kap, a kölcsönök határidejét rendre kitolják, az ügyvezető pedig zárt ülésen megszavazott prémiumot kapott egy olyan évre, amikor a város a veszteséget is pótolta. Kérdés, mi tartja életben ezt a konstrukciót.

A háttér megértéséhez a helyi politikai helyzetet is ismerni kell. Cegléd független polgármestere, dr. Csáky András mögött nincs többség, a képviselő-testületben a Fidesz–KDNP frakció dönt. Ebben a megosztott helyzetben a hivatal szakmai vezetőjének, a jegyzőnek a szerepe felértékelődik. Az önkormányzati törvény (Mötv. 81. §) szerint ugyanis a jegyző vezeti a polgármesteri hivatalt, és gyakorolja a munkáltatói jogokat a hivatal köztisztviselői felett. Az ő hivatala készíti elő a testületi előterjesztéseket és a támogatási szerződéseket, ő gondoskodik a döntések törvényességéről, és az ő ellenjegyzésével születnek meg a szerződések. A fürdőcég esetében ez nem elméleti kérdés: 2018 óta a cégnek juttatott valamennyi támogatási szerződésen ott van dr. Diósgyőri Gitta címzetes főjegyző aláírása. Aki a hivatalt vezeti, az nagyban meghatározza, mi kerül a testület elé, milyen formában, és mi marad ki belőle.

Közben az ügyvezető zárt ülésen megszavazott prémiumot kapott egy olyan évre, amikor a cég veszteségét is a városnak kellett pótolnia, idén januárban pedig pályázat nélkül újabb öt évre megválasztották.

A számok nem becslések. A Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal 2026. október 29-én közérdekű adatigénylésre adta ki a cég támogatásainak összesítőjét, a támogatási szerződéseket és a tulajdonosi döntéseket (ügyiratszám: C/38521-3/2026). Minden alábbi adat ezekből az iratokból, illetve a cegled.hu-n közzétett határozatokból származik.

Egy pillantásra

Vissza nem térítendő támogatás, 2018–2025752 947 700 Ft
Pótbefizetés a veszteség rendezésére, 2018–201957 100 000 Ft
Összesen, amit a város nem kap vissza810 047 700 Ft
Kölcsön jellegű (visszatérítendő) támogatás, 2020–2026117 500 000 Ft
Ebből még visszafizetendő (határidő: 2026.12.31.)20 000 000 Ft
Városi kezesség a cég bankhiteléért (2025)50 000 000 Ft
Az ügyvezető havi megbízási díjaminimum 1 083 664 Ft (2024-ben négy hónapig 1 583 664 Ft),

Évről évre

Az ügyvezető, Szűcs Ádám a kiadott iratok közül a legkorábbin, egy 2018. február 22-én ellenjegyzett támogatási szerződésen már ügyvezetőként szerepel. 2013 novemberében még Tótin Lóránt vezette a céget (288/2013. határozat). 2018-tól így folyt a városi pénz:

ÉvMűködési támogatásFejlesztési (felhalmozási) támogatásPótbefizetésVisszatérítendő
2018–39 400 00030 600 000–
2019–92 500 00026 500 000–
202035 000 00020 000 000–20 000 000
202161 547 70020 000 000––
2022120 000 00060 000 000––
202382 000 00080 000 000––
202460 000 00045 000 000–20 000 000
2025–37 500 000–37 500 000
2026–––40 000 000
Összesen358 547 700394 400 00057 100 000117 500 000

Forrás: Pénzügyi összesítő a Termálfürdő Kft. támogatásairól (CKÖH, 2026.10.26.) és a 2018–2026-os támogatási szerződések. Az összesítő szerint „a működési és a felhalmozási támogatások vissza nem térítendőek”.

A legdrágább év 2022 volt: 180 millió forint. A pótbefizetést a tulajdonos akkor adja, ha a cég veszteségét kell rendezni. A 2018-as és a 2019-es szerződés szerint a cég mindkétszer a működési költségeire kapta.

Hogy ebből mennyi a tényleges veszteség, azt csak a cég mérlegei mutatják meg. A fenti összeg az, amibe a fürdő cégének fenntartása a városi kasszának került.

„Likviditási problémák”

2024 végére a vissza nem térítendő pénz sem volt elég. A testület 20 millió forint kölcsön jellegű támogatást szavazott meg, és a határozat (421/2024.) szó szerint meg is mondja, mire: a cég „likviditási problémáinak áthidalására”.

Innentől a visszafizetések csúsztak:

  • 2024-es 20 millió: az eredeti határidő 2025. szeptember 30. volt. A testület 2026. augusztus 15-re halasztotta (491/2025.).
  • 2025-ös 37,5 millió: 2025 nyarán kellett volna visszafizetni. Ezt is 2026. augusztus 15-re halasztották (492/2025.). Az utolsó részlet ennél is később, augusztus 24-én érkezett.
  • 2026-os első 20 millió: a határidő július 31. volt. A pénz augusztus 31. és október 26. között, négy részletben jött meg. Halasztásról szóló döntés nincs a kiadott iratok között.

2025 májusában a város ezen felül kezességet vállalt a cég 50 millió forintos OTP-folyószámlahiteléért (277/2025.). Ha a cég nem fizet, a bank a várostól követelheti. Ez az összesítőben nem szerepel.

Prémium, amikor a város pótolta a veszteséget

Az ügyvezetőnek megszavazott pluszjuttatások:

Melyik évreJuttatásDöntésMennyi városi pénzt kapott a cég abban az évben
2019prémium: két havi megbízási díj; a prémiumra és járulékaira a város külön 1 547 700 Ft-ot utalt197/2020. (IX. 24.), zárt ülés92,5 M Ft fejlesztési támogatás + 26,5 M Ft pótbefizetés a működési költségekre
2021jutalom: bruttó 500 000 Ft170/2021. (XI. 25.), zárt ülés81,5 M Ft, ebből 20 M Ft egy hónappal korábban „bér jellegű kifizetések támogatása” jogcímen (113/2021.)
2022nincs prémium és jutalom129/2022. (III. 24.)180 M Ft
2026cafeteria: nettó 100 000 Ft fejenként az ügyvezetőnek és a dolgozóknak, „a cég saját forrása terhére”49/2026. (I. 22.)40 M Ft visszatérítendő támogatás

A 2019-es prémiumot nem a cég saját bevételéből fizették. A 2021-es támogatási szerződés (C/66-29/2021) szerint a város külön pénzt utalt, „melyet Szűcs Ádám ügyvezető prémiumának és annak a járulékainak a kifizetésére használhat fel”. A szerződés egy helyen elírással 1 574 700 forintot ír.

A 2018-as, 2020-as és 2023–2025-ös évekre sem a kiadott iratokban, sem a nyilvános határozatokban nem találtunk prémiumról szóló döntést. A testület 2026. februári zárt ülésén viszont napirenden volt a fürdő ügyvezetőjének béremelése is, a döntés nem nyilvános. Az ügyvezető havi megbízási díja a nyilvános határozatok szerint így változott:

IdőszakBruttó havi díjForrás
2022865 425 Ft129/2022. (III. 24.)
2024. március 2. – június 30.1 583 664 Ft73/2024. (III. 1.)
2026. május 1-jétől (és a közzétételi lista szerint jelenleg is)1 083 664 Ft55/2026. (I. 22.); cegledfurdo.hu

A 2024-es négy hónap külön figyelmet érdemel. Ugyanazon a napon, 2024. március 1-jén a testület két döntést hozott Szűcs Ádámról. Egyrészt ugyanerre az időszakra kinevezte egy másik városi cég, a Ceglédi Városfejlesztési Kft. ügyvezetőjének is, havi 0 forint díjjal (72/2024.). Másrészt a fürdő cégénél kapott díját havi 1 583 664 forintra emelte (73/2024.), ami 500 000 forinttal több a mai díjánál. A második cég vezetését tehát papíron ingyen vállalta, a fürdőcégnél viszont ugyanerre a négy hónapra magasabb díjat kapott. A határozatok az emelés okát nem indokolják.

Hogy a „teljesítményt” milyen előre rögzített célokhoz mérték, az iratokból nem derül ki.

Öt év, pályázat nélkül

2024 decemberében, a városi cégek szakértői felülvizsgálatáról szóló vitában Ferenczi Norbert frakcióvezető azt javasolta, hogy „egy évre bízzák meg az ügyvezetőket, és nem azt, hogy ötre” (2024. december 11-i jegyzőkönyv).

Tizenhárom hónappal később, 2026. január 22-én a testület a fürdő ügyvezetőjét 2031. április 30-ig, öt évre bízta meg újra (55/2026.). Változatlan, havi 1 083 664 forintos díjjal, nyilvános pályázat nélkül. Az előző megbízatása a cég közzétételi listája szerint 2026. április 30-án járt volna le.

2002-ben, a cég alapításakor a város még nyilvános álláshirdetéssel kereste a fürdő vezetőjét (117/2002.). A feltételek: felsőfokú végzettség, öt év cégvezetői gyakorlat, előnyt jelentett a fürdőüzemeltetési tapasztalat.

A jegyző és az ügyvezető

A 2018 és 2026 között kiadott valamennyi támogatási szerződést és módosítást jogi ellenjegyzőként dr. Diósgyőri Gitta címzetes főjegyző is aláírta. A határozatok kivonatait szintén ő hitelesítette. A döntéseket a képviselő-testület hozta, 2020-ban, a veszélyhelyzet idején a polgármester.

dr. Diósgyőri Gitta és Szűcs Ádám házastársak. Ez azt jelenti, hogy a fürdő cégének juttatott támogatásokat nyolc éven át annak a jegyzőnek a hivatala készítette elő, és annak a jegyzőnek az ellenjegyzésével írták alá, akinek a férje a cég vezetője.

Mit mond erről a jog?

  • A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (Knyt.) a helyi önkormányzat költségvetéséből, egyedi döntéssel adott támogatásokra is vonatkozik [1. § (1) a)]. A 6. § (1) szerint nem részesülhet támogatásban az a gazdasági társaság, amelynek vezető tisztségviselője a döntés-előkészítésben közreműködő vagy a döntéshozó személy közeli hozzátartozója [6. § (1) a), c) és e) pont]. A házastárs közeli hozzátartozó.
  • Az önkormányzati törvény (Mötv. 81. §) szerint a jegyző vezeti a polgármesteri hivatalt, amely a testületi döntéseket előkészíti.
  • Hogy a jegyző a konkrét támogatási döntések előkészítésében személyesen közreműködött-e, és hogy a város tulajdonosként nyújtott finanszírozása a Knyt. szerinti „támogatásnak” minősül-e, azt a hivatalnak kell megmagyaráznia. Ha mindkettő igaz, a törvény szerint a cég ezeket a támogatásokat nem kaphatta volna meg.

Megkérdeztük a címzetes főjegyzőt, jelezte-e érintettségét, és kért-e helyettesítést a fürdő cégét érintő ügyekben.

FIDESZES képviselői kapcsolat?

A fürdő területén működő Admirál étterem saját honlapja szerint és az e-cégjegyzék szerint a fürdő címén, a Fürdő út 27–29. alatt üzemel. A cégkivonat szerint az üzemeltető az ELASTIC’91 Kft. Az egyik FIDESZES önkormányzati képviselő édesapja.

Az önkormányzati törvény (Mötv. 49. §) szerint a képviselőnek be kell jelentenie, ha egy ügy őt vagy a hozzátartozóját személyesen érinti, és a testület ilyenkor kizárhatja a döntésből. A fürdő támogatásairól, az ügyvezető prémiumairól és újbóli megbízásáról ugyanez a testület szavazott.

A kérdés, amit senki nem tett fel

Ha egy cég nyolc év alatt sem áll meg a saját lábán, a tulajdonosnak van választása. Átszervezheti, nyílt pályázaton kereshet új vezetőt, vagy kiírhatja az üzemeltetést. A kiadott iratok között egyik lehetőség vizsgálatáról sincs nyoma.

Kérdések Cegléd polgármesterének, a címzetes főjegyzőnek és a Kft. ügyvezetőjének:

  1. Miért emelték 2024. március 2. és június 30. között havi 1 583 664 forintra az ügyvezető díját? Ki fizette a Városfejlesztési Kft. ideiglenes vezetésének költségét?
  2. Milyen előre rögzített célok alapján kapott prémiumot az ügyvezető 2019-re és jutalmat 2021-re? Kapott-e prémiumot 2018-ra, 2020-ra és 2023–2025-re? Mi lett a 2026. februári béremelés eredménye?
  3. Miért zárt ülésen döntöttek ezekről?
  4. Miért nem írtak ki nyilvános pályázatot az ügyvezetői posztra 2026-ban?
  5. Vizsgálta-e a város a fürdő üzemeltetésének más formáit?
  6. Mely cégeknek van székhelye vagy telephelye a fürdő ingatlanán, milyen jogcímen és díjért?
  7. Mely vállalkozásokkal kötött a Kft. 2018 óta szerződést, mekkora összegben? Van-e köztük önkormányzati képviselőhöz vagy hozzátartozójához köthető cég?
  8. Milyen jogcímen, mióta, milyen díjért és milyen eljárásban használja az ELASTIC’91 Kft. az éttermet?
  9. A címzetes főjegyző és a képviselők jelezték-e személyes érintettségüket a Kft.-t érintő ügyekben?

[A válaszokat érkezésük után változtatás nélkül közöljük.]

Módszertan: a cikk a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal által közérdekű adatigénylésre kiadott iratokra (C/38521-3/2026.), a cegled.hu-n közzétett határozatokra és jegyzőkönyvekre, valamint a Kft. közzétételi listájára (cegledfurdo.hu) épül. Az összegek bruttó, folyó áras forintok. Az egy lakosra jutó összeg kb. 35 ezer lakossal számolt becslés.