Hatodik alkalommal tekertek együtt – helyi értékeket fedeztek fel a résztvevők
By hellocegled
1 Mins read
Szombat reggel a Vörösmarty térről rajtolt el a 6. Tekerd Be Cegléd túra, amelyen idén is nagy érdeklődés mellett, 60 lelkes kerékpáros…
A magyar mezőgazdaságban a generációváltás segítése kiemelt ügy, ugyanis a fiatalok nélkül ez a szektor sem maradhat versenyképes. Ennek egyik kiemelt eleme…
Május 13-án reggel tett bejelentést egy abonyi lakos a rendőrségen, mivel eltűnt a lakása előtt álló autója. Az iratai, egy elektromos csavarozó…
Szurikátával és diákokkal hívták fel a figyelmet a zebrák biztonságos használatára
By hellocegled
1 Mins read
Figyelemfelkeltő flashmobot szervezett a Ceglédi Rendőrkapitányság kedd délelőtt a város egyik forgalmas gyalogátkelőhelyén. A különleges akcióban diákok és egy szurikáta-jelmezes szereplő is…
Szerda délelőtt három ezer darab virágpalánta talált gazdára Cegléden, ahol az önkormányzat kezdeményezésére ismét ingyenes palántaosztásra került sor. Az akció célja, hogy…
A Ceglédi KK SE férfi U20 csapata hosszú veretlenségi sorozatának köszönhetően a bajnokság kezdete óta Final Fourba jutó helyen áll az I.osztály…
Több mint 80 alkotás érkezett a kilencedik alkalommal meghirdetett Ceglédi Filmfesztiválra. A zsűri gyerek, ifjúsági és felnőtt korosztályban külön-külön díjazta a kisjátékfilmeket,…
A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki Nagykőrösön a szomszéd téglakerítését kibontva lopott el egy motorkerékpárt. A vádirat szerint…
„Egy év a lángok között – a ceglédi tűzoltók nyomában (2024)” címmel tették közzé azt az összefoglaló videót, mely a ceglédi tűzoltók…


