A Városháza dísztermében tartotta meg hagyományos év eleji fogadását dr. Csáky András polgármester, ahol intézményvezetőket, vállalkozókat és a testület tagjait látta vendégül….
Dr. Csáky András újra Hegedűs Ágotát jelölte alpolgármesternek, aki a jelölést elfogadta. Horváth József Hegedűs Ágotához fordult, hogy szeretné, ha megoldás születne…
Cegléd város hivatalos honlapja, a cegled.hu, jelenleg nem elérhető, helyette egy teljesen idegen oldal, a KPKtoto jelenik meg, amely nyilvánvalóan semmilyen kapcsolatban…
Cegléd idén is részt vett a Virágos Magyarország versenyen, amely több mint három évtizede Magyarország legnagyobb környezetszépítő kezdeményezése. A verseny célja nemcsak…
Újra megjelent a felhívás a város hivatalos honlapján, még lehet pályázni járdafelújításra és járdaépítésre. A magánszemélyeknek szóló támogatás 50 százaléka ráadásul most…
A testületi ülés elején módosították az SZMSZ-t. Így már egy képviselő 3 bizottságban is lehet tag. Ezután következett az alpolgármester választása. Dr…
Nagy-Tóth Andrea, a Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ esetmenedzsere, kapcsolattartási koordinátor; Oláh Zoltán Jánosné, a Molnár Mária Református Fogyatékos Ápoló-Gondozó Otthon dolgozója és Veresné…
A közmeghallgatás elején a polgármester beszámolt az előző év történéseiről. Majd mindössze két hozzászóló érkezett. Csuri Károly volt az első hozzászóló. Elsőként…
A testületi ülés előtt Bori Zoltán rendőrkapitány kért szót. A rendőrség és a képviselő-testület közötti kapcsolat kiváló fenntartását szeretné a továbbiakban is…


