Tájékoztató a Koronavírus világjárvány következményeinek elhárítása érdekében
2020. november 11-től elrendelt korlátozó intézkedések hatályának
meghosszabbításáról
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Magyarország Kormánya a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) számú rendeletének hatályát ismételten meghosszabbította, a benne foglaltakat 2021. március 1-ig lehet alkalmazni.
Fentiek alapján a 2020. november 11-étől elrendelt korlátozó intézkedések érvényben maradnak 2021. március 1-ig.
A maszkviselés – a 484/2020. (XI. 10.) számú kormányrendeletben foglaltakon túl –Cegléd Város Önkormányzata 36/2020. (XI. 11.) rendelete alapján, Cegléd város belterületén továbbra is kötelező:
a) Vasútállomás nyitott területén
b) Autóbusz Pályaudvar nyitott területén és az autóbusz megállóhelyeken,
c) Belvárosi Piac teljes területén (fedett és nyitott részén),
d) egyéb közterületen és nyilvános helyen
da) közintézmény (pl. nevelési, oktatási, egészségügyi intézmény, közigazgatási szerv, posta stb.) előtt
db) pénzintézet előtt és
dc) üzlet (pl. gyógyszertár, élelmiszerbolt, zöldséges stb.) előtt
kialakuló várakozás időtartama alatt.
Kérünk mindenkit a saját és mások egészségének megóvása érdekében szükséges előírások szigorú betartására!
Cegléd Város Önkormányzata