Új!Elindult honlapunk!

Közélet

Áprilisban folytatódik a ceglédi vonal felújítása a Vecsés–Üllő–Monor szakaszon

3 Mins read

A Budapest–Cegléd–Szolnok (100a) vasútvonal a főváros agglomerációjának legnagyobb forgalmú pályája: naponta több mint 210 személyszállító és 50 tehervonat közlekedik, évente pedig több mint 11 millióan veszik igénybe. Kapacitásának, menetrendszerűségének javítását és stabil fenntartását a vasúttársaság kiemelten kezeli. Tavaly a Nyugati pályaudvar és Városliget elágazás közötti szakasz átépítésével kezdődött a vonal felújítása, ami idén április 6-tól a Vecsés­–Üllő–Monor szakaszon folytatódik, és több fázisban, tervezetten ősz végéig tart. Az idei munkákat a MÁV 20 milliárd forintos kormányzati támogatással valósítja meg.

A kormány 2020 decemberi döntése értelmében a vasúttársaság 20 milliárd forintos támogatást kapott a 100a vonal felújításának folytatására: a Vecsés és Üllő, az Üllő és Monor közötti nyíltvonali szakaszok, valamint Üllő és Monor állomások pályarészeinek felújítására. Az áprilistól tervezetten késő őszig megvalósuló kivitelezés során Vecsés és Monor között mintegy 33 km vasúti pályát újítanak fel, elvégzik a szükséges váltócseréket, megerősítik a felsővezetéki hálózatot. Öt közúti átkelőhely is megújul a nyíltvonalon, és az ezekhez csatlakozó utak aszfaltozását is elvégzik, ezáltal biztonságosabbá, zökkenőmentesebbé válik az áthaladás. 

A várhatóan ősz végére befejeződő munkálatoknak köszönhetően helyreállhat ezen a szakaszon is az eredeti 120 km/órás pályasebesség, megszüntethetőek a sebességkorlátozások, ezáltal megbízhatóbbá és stabilabbá válik a közlekedés, csökken a meghibásodások száma.

Menetrendi változások a 100a kivitelezés I. üteme alatt, április 6-tól június 18-ig:

Néhány vonat kivételével a vonatok Nyugati pályaudvarról korábban indulnak, és később érkeznek oda, a Nyugati és Cegléd között hosszabb menetidővel közlekednek. Egyes vonatok eltérő megállási renddel vagy nem teljes útvonalukon közlekednek, illetve teljes útvonalon szünetel a közlekedésük.

Z50-es jelzésű zónázóvonatok

A zónázó vonatok Budapest-Nyugati pályaudvar és Cegléd között óránként közlekednek, néhány vonat kivételével Üllő állomáson és Hosszúberek-Péteri megállóhelyen is megállnak. Ezen felül munkanapokon délután Budapestről 14:38-tól 18:38-ig óránként gyorsított vonatok indulnak Cegléd, illetve Szolnok felé, Vecsés, Monor, Monorierdő, Ceglédbercel, Ceglédbercel-Cserő megállásokkal.

Budapest és Nyíregyháza, illetve Záhony közötti InterCity és sebesvonat

Néhány vonat kivételével a Nyíregyháza, illetve Záhony felé, valamint felől közlekedő InterCity és sebesvonatok a Nyugati pályaudvar és Cegléd között összevonva (egyesítve) közlekednek, Monor állomáson is megállnak. A vonatokat Cegléd állomáson kapcsolják össze, illetve kapcsolják szét. A kijelölt kocsik a Nyugati pályaudvar és Cegléd között pótjegy nélkül vehetők igénybe. Vasárnaponként egyes sebesvonatok Újszász és Rákos felé kerülő úton közlekednek Budapest irányába.

Budapest-Nyugati és Szeged közötti InterCity-k

A szegedi InterCity-k több helyen megállnak: egész nap Monoron mindkét irányban, Budapestről Szeged felé délutánonként, 13:43-tól 20:43-ig pedig Pilisen és Albertirsán is. A kijelölt kocsik a Nyugati pályaudvar és Cegléd között pótjegy nélkül vehetők igénybe.

Az utazás előtt érdemes tájékozódni a közlekedő vonatok menetrendjéről. Minden érintett járatra rá lehet keresni a megújult Elvirában, továbbá az Android és iOS platformon működő MÁV mobilalkalmazás menetrendi keresőjében is.