Sajnos az utóbbi hónapokban megnövekedett a gyermekkorúak ( 14. életévét be nem töltött gyerekek) sérelmére, az interneten elkövetett zaklatások, behálózások ( grooming ) száma. A pandémia miatt a gyerekek több időt
töltöttek a számítógép mellett, bátran beszélgettek számukra ismeretlen emberekkel, jóhiszeműen fotókat, videókat
küldtek magukról olyan személyeknek, akik visszaéltek ezekkel.
A rendőrség igyekszik felderíteni és az ügyészség bíróság elé állítani azokat, akik álprofil mögött ismerkedve zaklatják, kényszerítik a gyerekeket. Nagyon fontos, hogy a szülők és a pedagógusok tudjanak a problémáról, beszélgessenek a gyerekekkel az internetes ismerkedés veszélyeiről, igyekezzenek olyan bizalmi viszonyt kialakítani, amelyben bátran fordulhat
hozzá a gyerek tanácsért vagy segítségért!
Hogy is történik mindez a valóságban?
A legtöbb esetben a sértett internetes játékon keresztül ismerkedik meg hasonló korú gyermekkel…legalábbis ezt tudja róla, mivel a valóságban a másik fél álprofil mögé bújt felnőtt ember, aki néhány üzenetváltás után megkéri, hogy a beszélgetést a Snapchatre vagy a TikTokra tegyék át, ott zavartalanul, privátban tudnak ismerkedni. A gyerekek általában eleget tesznek ennek, majd kérésre fotót küldenek magukról. Az első fotók átlagos, sokszor csak az arcot ábrázoló fotók…
De mi is a Snapchat és a TikTok? A felnőttek többsége nem használja egyik alkalmazást sem, de talán még nem is hallott róla.
A Snapchat kommunikációs alkalmazás, amiben a felhasználók képes és videós üzeneteket küldenek egymásnak. Ezeket az üzeneteket csak nagyon rövid ideig láthatja az, aki megkapja őket és a feladó dönti el, hogy mennyi ideig legyenek láthatóak a küldött üzenetek. A beállítható idő maximum 10 másodperc. A tinik szeretik a Snapchatet, mert imádnak csetelni, megosztani és beszélgetni. Az alkalmazás lehetővé teszi, hogy olyan képeket, videókat is megosszanak, amiket egyébként nem szeretnének a végtelenségig másokra bízni, például előnytelen szelfiket, vagy vicces dolgokat másokról.
A TikTok egy olyan alkalmazás, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy rövid videókat készítsenek, erre maximum 1 percük van a felhasználóknak. A felületen visszajelzést is küldhetnek arról, hogy mennyire tetszett egy videó, kommentelhetnek, sőt üzenetet is küldhetnek más felhasználóknak.
…a számítógép másik oldalán ülő felnőtt ember is küld magáról az internetről letöltött gyermekfotót, beszélgetésük során kedves, megnyerő, érdeklődő gyereknek adja ki magát, így gyorsan az áldozata bizalmába férkőzik és hiányosabb öltözetű képet kér. A naív gyerekek sok esetben ennek is eleget tesznek. Hiányos öltözetben, félmeztelenül fotózott testükről fotót küldenek. És a pokol itt kezdődik! A másik fél egyre durvábban követelőzik és zsarolni kezdi a gyereket. Azt állítja, hogy a már korábban kapott képeket közzé teszi a világhálón vagy pedofil oldalra feltölti. A sértett gyerekek – attól tartva, hogy a nyilvánosság, a szüleik, tanáraik előtt megszégyenülnek- további képeket, illetve videókat küldenek meztelen testükről, esetleg „vágykeltő” testhelyzetben, önkielégítést végeznek utasítások szerint. A kényszerítésnek, követelőzésnek természetesen nincs vége, mert a zsaroló újabb fotókat, videókat kér. A gyerek pedig egy olyan spirálba kerül, melyből segítség nélkül nehezen vagy egyáltalán nem tud kiszállni. Megváltozik a viselkedése, magába forduló lesz, romlik a tanulmányi eredménye és a szülő, a pedagógus gyanakodni kezd. Esetleg a gyerek lebukik a szülő előtt, mert rajtakapják fotó, videó készítése során, de előfordul, hogy ő maga mondja el, hogy bajba került.
A behálózók tudatos stratégiát követnek, figyelve arra, hogy a beszélgetéseik bizalmasak és titkosak legyenek, az áldozatról pedig minél több személyes információt tudjanak meg. Az online behálózók általában a biztos támaszt kereső fiatalok törődésigényével élnek vissza. A kapott fotókat és videókat azonnal rögzítik, mielőtt a program megsemmisítené azokat.
Abban az esetben, ha a szülő vagy a pedagógus tudomást szerez arról, hogy a gyerek sérelmére ilyen jellegű bűncselekményt követtek el, tegyenek feljelentést a rendőrségen! 14 év alatti gyereknél csak a törvényes képviselő tehet feljelentést, 14 és 18 év között a gyerek saját maga és a képviselője is megteheti.
18. életévét be nem töltött személy sérelmére zaklatás, szexuális kényszerítés és gyermekpornográfia bűncselekmények is elkövethetők. Azonban ha a sértett a 12. életévét még nem töltötte be, a cselekmény szexuális erőszak is lehet. A rendőrségi eljárás lezárását követően az elkövető bűnösségéről az eljáró bíróság dönt a bizonyítékok figyelembevétele után.
Mit tehet a szülő, hogy gyermeke ne váljon áldozattá?
– Beszélgessen gyermekével az internet használatáról, a net és az ismerkedés veszélyeiről! Tudatosítsa gyermekével, hogy nem mindenki az, akinek kiadja magát, ezért legyen óvatos, körültekintő és gyanakvó az idegenekkel szemben!
– A bizalom kiépítése fontos szülő és gyerek között, aki ne érezze tabunak, hogy mivel foglalkozik szabadidejében, kivel ismerkedik!
Ismerje meg azokat a játékokat, alkalmazásokat, melyeket a gyermeke használ, hogy baj esetén ne ismeretlenül álljon előtte, illetve tudjon beszélgetni róla!
– Mondja el gyermekének, hogy a sértő, zaklató üzeneteket ne törölje ki, azonnal mentse el képernyőkép mentéssel ( screen shot ), mutassa meg önnek, hogy jelzéssel tudjanak élni a szolgáltató felé, esetleg feljelentéssel a rendőrségen. A zaklatót azonnal tiltsa le, ne válaszoljon neki és főleg ne küldjön semmilyen tartalmat!
– Fontos megtanítani, hogy a gyermek tudjon NEMet mondani. Igaz ez az iskolában és az interneten is. Ha olyan cselekvésre akarják rávenni, melyet ő nem akar megtenni, bátran mondjon nemet.
– A Snapchat és a TikTok esetében is 13 éves kor a regisztráció alsó korhatára. Minél idősebb a gyerek, annál inkább képes megérteni, hogy mit szabad és mit nem szabad megosztania magáról és másokról, és be is tudja tartani a megosztás szabályait.
– Az interneten olvasson utána, hogy milyen szülői felügyeleti programok/ szoftverek vannak, melyek működnek és védelmet nyújtanak. Ezek az alkalmazások képesek kiszűrni az ártalmas és nem helyénvaló tartalmakat a weboldalakon és a közösségi hálózatokon. A http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes/internet-biztonsag oldalon hasznos információkat talál a felügyeleti programokkal kapcsolatban is.
– Beszéljék meg, hogyha gyermeke találkozni akar valakivel, akit online ismert meg, mindig szóljon előtte önnek, és csak az ön engedélyével és jelenlétében találkozzanak!
Mit tehet a pedagógus?
– Beszélgessen a diákokkal az internetről, az internet veszélyeiről!
– Ha a diák bizalmasan mesélni szeretne önnek, hallgassa végig és esettől függően jelezze a szülőnek!
– Ha a diák viselkedése megváltozik, tanulmányi eredménye romlik, folyamatosan fáradt, sokat hiányzik és zárkózott lesz, annak oka van. Lehet családi problémák bántják, azonban lehet, hogy internetes zaklatás, bántalmazás vagy zsarolás áldozata lett, de nem mer szólni róla. Próbálja meggyőzni, hogy segítő szándékkal közeledik, bátran mondja el problémáját!
Amennyiben a gyerek bűncselekmény áldozata lett, tegyenek feljelentést! A 112-es segélyhívó szám ingyenesen hívható. Ahttp://www.police.hu/ugyintezes/beadvanytetel oldalon minden szükséges információt megtalál.
Hamarosan beköszönt a nyári szünet, a gyerekek ismét otthon lesznek, sok esetben szülői felügyelet nélkül. Beszélgessenek sokat, hogy elkerüljék az áldozattá válást és a nyári szünetet se árnyékolja be semmilyen bűncselekmény!