Új!Elindult honlapunk!

Közélet

Tíz hónappal hosszabbodik a lejárt jogosítványok érvényessége

2 Mins read

Egységes szabályozás érvényesül az Európai Unió tagállamaiban vezetői engedélyek érvényességének automatikus meghosszabbítására. Az Európai Parlament és a Tanács rendelete értelmében: a 2020. szeptember 1. és 2021. június 30. között lejárt okmányon szereplő lejárati dátumhoz képest további tíz hónapig érvényes a jogosítványunk. Az új lejárati dátumot nem kell feltüntetni, vagyis semmilyen további teendőnk nincs.

Az összes többi lejáró okmányra– szintén egységes – magyar törvényi rendelkezések vonatkoznak, melyek értelmében a 2020. március 11. és 2020. július 3. között fennállt, valamint a 2020. november 4-től fennálló veszélyhelyzetek idején lejárt, illetve lejáró okmányok – ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is – a veszélyhelyzet megszüntetésének napját követően 120 napig maradnak érvényesek.

Sajátos szabályozás vonatkozik a veszélyhelyzet alatt lejárt diákigazolványokra: ezek a lejárat dátumától függetlenül 2021. október 31-ig érvényesek, vagyis fenti időpontig minden vonatkozó kedvezmény igénybevételére feljogosítanak.

Érdemes tehát figyelemmel kísérni az okmányaink érvényességét és időben kezdeményezni azok meghosszabbítását. A gördülékenyebb ügyintézés érdekében javasoljuk az előzetes online időpontfoglalás, valamint a – közeli kormányablakokat és várakozási időket megjelenítő – Kormányablak nevű mobilalkalmazás használatát. A lejárt személyazonosító okmányokkal kapcsolatos ügyintézéshez ügyfélkapu regisztráció nélkül is lehet elektronikusan időpontot foglalni.

Az ügyintézéssel kapcsolatos információkat (pl. mire lesz szükség, mennyibe kerül, hol intézhető, stb.) a megújult magyarorszag.hu oldalon találhatnak, ahol számos ügyben van lehetőség online ügyintézésre is. A lejárt jogosítvány akár személyes ügyintézés nélkül is meghosszabbítható, a részletekről korábbi cikkünkben olvashatnak. További kérdés esetén a hét minden napján 0-24 órában ingyenesen hívható 1818-as telefonon kaphatnak felvilágosítást, ahol egyidejűleg telefonos időpontfoglalásra is lehetőség nyílik.