Új!Elindult honlapunk!

Kék-hírek

Kutyára fogta a büntetőfékezést

1 Mins read

A ceglédi nyomozók közúti veszélyeztetéssel gyanúsítják azt a 42 éves férfit, aki egy közlekedési vitát büntetőfékezéssel zárt le, amelynek következtében saját és vitapartnere járműje is összetört. Először egy kutyára fogta a belassítást, majd beismerte.

Egy, a Vasút útra kitolató gépjármű miatt kellett megállnia egy ezüst kocsinak, valamint a mögötte érkező kisteherautónak 2021. augusztus 31-én reggel. A személyautót vezető 42 éves abonyi férfi elindulását lassúnak ítélte a tehergépkocsi 36 éves ecseri sofőrje, rádudált, majd rövid úton megelőzte. A lehagyott járművezető visszaelőzött, majd kettejük összefeszülését indokolatlan vészfékezéssel torolta meg, amelynek következtében a járművek összeütköztek.

A baleset következtében senki nem sérült meg, a részes járművekben anyagi kár keletkezett.

Az abonyi járőrök a helyszínről előállították a 42 éves helyi férfit, kihallgatása megtörtént. A gyanúsítás ellen panasszal nem élt, a terhére rótt bűncselekményt elismerte, és vallomást tett. A helyszínen ugyan még azt próbálta elhitetni a rendőrökkel, hogy egy autója elé kiszaladó kutya miatt kényszerült hirtelen fékezésre, kihallgatásán módosított: „Meg akartam kérdezni tőle, hogy miért volt türelmetlen, miért inzultált”?

A Ceglédi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 42 éves férfival szemben közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.