Új!Elindult honlapunk!

Városháza

Közmeghallgatás

2 Mins read

Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete közmeghallgatást tartott csütörtök délután a városháza dísztermében.

A közmeghallgatás elején dr. Csáky András polgármester beszélt az emelkedő járványhelyzetről. Kiemelte fontos az oltás felvétele. Jól tervezett a költségvetés során a testület, minimális túlteljesítés várható. Kicsivel nagyobb a bevétel mint 2020-ban. Nincs lejárt tartozás, folyamatosan mennek a beruházások – mondta a polgármester.

Elmondása szerint a beruházások az elfogadott testületi döntés alapján nagyrészt elkészültek, illetve folyamatban vannak. Néhány beruházás csúszik át a jövő évre. A Cegléd-Nagykőrös kerékpárút jól halad. A Nefelejcs utcában épülő bölcsőde kiviteli terve elfogadásra került. A traffibox szerdai napon átadásra került. A termálfürdőnél átadásra került az illemhely illetve megérkezett a Vörösmarty térre az okos wc. A Ceglédi Termálfürdőben új medence épült. Az útfelújítások terén, hamarosan elindul a 441-es számú út felújítása – ismertette a polgármester.

Kocsis István a Ceglédi Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke e-mailben tett fel kérdéseket.
Mennyi parkoló lesz a nőtlen tiszti szálló megépülése esetén, Gerje part állapotáról, a galambok elszaporodásáról, a Városalapítok szobra elől szeretné ha elvinnék a növényeket.

A polgármester válaszolt: a Gerje partot folyamatosan tisztítják, de nem a város kezelésében van. A galambokra nem látja mi lenne a jó megoldás. Az Eötvös tér az óvoda fejlesztése miatt, egy kis alakítást fog igényelni. Jövőre tárgyalnak az ügyről.

Csuri Károly

Hol tart Cegléden az 5G lefedettség, illetve a város levegő szennyezettsége volt-e mérve. Elmondása szerint nő a szálló por koncentrációja, romlik a levegő minősége, főleg télen a fűtési szezonban. Javasolja helyi rendeletben pótolják a levegő szennyezettségének mérését illetve szankciónaalizálását.

Az 5G lefedettségről nem tud polgármester úr. A testület most fogadott el határozatot a Fenntartható Energia- és Klímaakciótervhez való csatlakozásról. Itt meg tudják majd mondani szakértők mennyivel csökken a karbon kibocsátás. A lakosság felé az önkormányzat nem tud fellépni – mondta a polgármester.

Ferenczi Norbert elmondta, hogy örömmel terjesztette elő a Fenntartható Energia- és Klímaakciótervhez való csatlakozást. Épp a mostani jobbikos kollégája vélte politikai fogásnak ezt a csatlakozást.