Új!Elindult honlapunk!

Kék-hírek

Márciusban szabadult a ceglédi férfi, miután összeverte a barátját: nem sokkal később ismét megtámadta, újra elkapták

1 Mins read

Régi haragosát látogatta meg, miután frissen szabadult az az 51 éves férfi, aki korábbi szabadságvesztését is ugyanazon áldozat megtámadásáért kapta. A ceglédi rendőrök ahogy akkor, úgy most is elfogták.

Néhány hete szabadult, ám nem sokáig élvezhette a rácsok nélküli életet az az 51 éves ceglédi férfi, aki még mindig haragudott korábbi cimborájára, aki szerinte nem vigyázott élettársára, pedig rábízta, mielőtt bevonult volna, számolt be a rendőrség honlapja. 2019-ben megkereste haragosát, miután szabadult, számon kérte rajta, hogy nem óvta meg párját, aki időközben beteg lett és meghalt. Bosszúból egy székkel úgy megverte, hogy a sértett súlyos sérülésekkel került kórházba. A férfit elfogták, elítélték, és idén március közepén szabadult.

A dühe azonban a távol töltött évek alatt sem csillapodott. A férfi április 6-án szó nélkül nekiesett, ököllel csépelte, majd rugdosta a fölre rogyott sértettet. Csak a szerencsén múlt, hogy nem tört el semmije, de későbbi rosszulléte miatt mentő vitte kórházba a feldagadt arcú és sajgó végtagú áldozatot.

A ceglédi rendőrök elfogták, őrizetbe vették a férfit, aki beismerte, haragszik áldozatára, bosszúból esett neki.