Új!Elindult honlapunk!

Sport

Országos döntőben a Közgáz futsal csapata

2 Mins read

A CSZC Közgazdasági és Informatikai Technikuma évek óta rendszeres résztvevője a Centrum Futsal kupasorozatnak. Az előző évek eredményeit tekintve állandó örökösei voltunk a megyei és regionális döntő 2. helyezésének.  A 2021/22-es tanévben kiírt futsal bajnokság fordulópont volt a csapatnak. A Dabason megrendezésre kerülő regionális döntőn elsőként jutottunk tovább, így a csapat készülhetett a Nyírbátorban 2022. június 08-11. között megrendezésre kerülő országos döntőre.

A Centrum futsal szabályzata alapján a 10 fős keretben 3 fő igazolt játékengedéllyel rendelkező játékos játszhat. A csapat felépítését tekintve nagyon jól összeszokott játékosokról beszélhetünk, mivel a tanulók többsége ismeri egymást a szakosztályi edzésekről, meccsekről, valamint testnevelés óra keretein belül is sokat tudnak együtt játszani, gyakorolni.

A standard csapatból az érettségi vizsga miatt 3 tanuló „kiesett” a keretből. Őket pótolni kellett.

A 3 új játékos teljes mértékben beilleszkedett a csapat körforgásába, mivel régebben ők is együtt fociztak, így hamar sikerült a torna során összeszokniuk.

Az A csoport végeredménye:

  1. Veszprémi SZC Ipari Technikum, Csapatnév: Ipari
  2. Kisvárdai SZC Csengeri Ady Endre Technikum és Kollégium, Csapatnév: Csenger Ady
  3. Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Technikum, Csapatnév: Közgáz

Az V. Centrum Futsal Országos Döntő végeredménye:

  1. Szegedi SZC Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium, Csapatnév: Gábor Dénes
  2. Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Csapatnév: Szemere
  3. Veszprémi SZC Ipari Technikum, Csapatnév: Ipari
  4. Kisvárdai SZC Csengeri Ady Endre Technikum és Kollégium, Csapatnév: Csenger Ady
  5. Karcagi SZC Varró István Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Csapatnév: Karcag Varró
  6. Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum, Csapatnév: Bercsényi Ördögök
  7. Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum, Csapatnév: Közgazok
  8. Soproni SZC Vas- és Villamosipari Technikum, Csapatnév: Vasvilla
  9. Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Technikum, Csapatnév: Közgáz
  10. Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum, Csapatnév: Brassai
  11. Budapesti Komplex SZC Kozma Lajos Faipari és Kreatív Technikum, Csapatnév: Kozma Faipari
  12. Vas Megyei SZC Gépipari és Informatikai Technikum, Csapatnév: Gépipari

Már a sorsolásból is látszik, hogy a csoportunkban a végül 3. és 4. helyen végző csapatokkal kerültünk össze. A torna első napján az A csoportban a 3. helyen végeztünk. Így a 9.-12. helyért folytathattuk másnap a küzdelmet a helyosztó mérkőzésekkel. Mivel a budapesti Kozma és a debreceni Brassai csapatát is megvertük az utolsó napon, így a 9. helyen végeztünk az ország 118 csapatából.

Nagyszerű élmény volt ez nekünk és a gyerekek számára egyaránt. Csodálatos környezetben, illetve végtelenül kedves és precíz szervező kollégákkal együtt vehettünk részt az országos döntőn. Jövőre még többet készülve próbálunk a dobogó közelébe férkőzni.

Köszönjük a Ceglédi és a Mátészalkai Szakképzési Centrum támogatását, illetve, hogy a gyerekekkel együtt biztonságosan eljutottunk és hazaérkeztünk!

Köszönjük a MIRROR FASHION felajánlását, melyben a Közgázos tanulók új színekben léphettek pályára. Diákjaink nagyszerű eredményt értek el!

Gratulálunk nekik!

Üdvözlettel: Nagy Ádám, Dengi Balázs