Új!Elindult honlapunk!

Közélet

Átadták az Infineon új ceglédi gyárát

2 Mins read

Átadták a félvezetőket gyártó Infineon Technologies Cegléd Kft. új, 31,9 milliárd forintból épült gyárát, amely 6,4 milliárd forintos kormányzati támogatással épült meg, és 275 új munkahelyet hoz létre.

Az itt előállított termékek majdnem száz százaléka exportra készül.

Az Infineon Technologies Cegléd Kft. 28 éve van jelen Magyarországon és az új beruházással a ceglédi telephelyükön a termelési létesítmények kapnak új gyárat.

A vállalat az ipari felhasználású félvezetők fejlesztésében és gyártásában piacvezető pozíciót tölt be.

Az új gyár megépülésével a cég dolgozóinak létszáma megközelíti az 1600-at.

Az átadó ünnepség kezdetén Szabó Tamás a cég ügyvezetője mondott köszöntőt. A 2022-es év különös jelentőséggel bíró mérföldkő az Infineon életében. A megvalósított beruházással még tovább bővülnek, a jövőt teremtik meg – fogalmazott az ügyvezető.

A vállalat igazgatóságának tagja Dr. Rutger Wijburg arról beszélt, hogy mennyire fontos ez az új gyáregység a cég életében.

Földi László a térség országgyűlési képviselője beszédében elmondta, hogy örömteli esemény a találkozásra a gyár átadása. Fontos, hogy ők, politikai döntéshozók szem előtt tartsák a célt ebben a felgyorsult világban. A cél pedig az, hogy mindenkinek legyen munkája, aki dolgozni akar. Számára személyes siker is ez az új gyáregység, hiszem egyéni kormánydöntésben 6,4 milliárd forintos kormányzati támogatással épült meg.

Menczer Tamás külügyi államtitkár elmondta a cég Magyarországon olyan terméket készít, amelyre világszinten van kereslet, hiszen az itt előállított termékek majdnem száz százaléka exportra készül. Hozzátette, jól jellemzi a vállalat világgazdaságban betöltött helyét, hogy a 2020-2021-es üzleti évben csoportszinten több mint 11 milliárd euró volt a nettó árbevétele és 50 ezer munkavállalót alkalmaz. Menczer Tamás sikertörténetnek nevezte a német-magyar gazdasági együttműködést. Utalt arra, hogy Magyarországon ma 6000 német vállalat 300 ezer embernek ad munkát a legnagyobb külföldi befektetői közösségként.

Az Infineon Technologies Cegléd Kft. közlése szerint a cég 28 éve van jelen Magyarországon és az új beruházással a ceglédi telephelyükön a termelési létesítmények kapnak új gyárat. A vállalat az ipari felhasználású félvezetők fejlesztésében és gyártásában piacvezető pozíciót tölt be. Eddig Magyarországon 3500 V-os feszültségosztályig állítottak elő teljesítménymodulokat, amelyeket olyan területeken használnak, mint a zöldenergia és az ipari automatizálás. Az új gyár megépülésével a cég dolgozóinak létszáma megközelíti az 1600-at.

A nyilvánosan elérhető adatok szerint a vállalat a 2021. szeptember 30-ával zárult üzleti évében 18,17 milliárd forint árbevétel mellett 877 millió forint adózott eredményt ért el.