Új!Elindult honlapunk!

Városháza

Közmeghallgatást tartottak

3 Mins read

Közmeghallgatást tartottak csütörtök délután a városházán. A közmeghallgatás elején dr. Csáky András beszámolt az elmúlt év legfontosabb történéseiről.

Erdélyi János kezdte a közmeghallgatást. Hiányolja, a főépítész és az építészeti osztály közreműködését. Az ipartestület székházánál lévő kovácsoltvas kerítésről beszélt. A Református templomnál a külső oszlopok falába fúrtak a felújításnál. A templom építésze nem dolgozott össze a város építészével – mondta. A Református templom feljárójáról elmondta magas emelkedésű, nem szabályos. A lépcsőt meg kellene hosszabbítani szerinte. Megfogalmazta még, hogy sok a forgalmi irányító tábla egy oszlopon. Más épületnél a Páva utcában a járdából a két lépcsőfok elfog helyet a járdából. Szerinte van aki önként vállalkozna arra, hogy a hibákat feltárják ha kinevezné az építészeti osztály.

Dr Csáky András válaszában elmondta, a járási hivatalhoz került az építésügyi hatóság. Az IPOSI kerítését az ipartestület fizette. A református templom felújításánál a Műemlék Felügyelőség teljesen szabályosan járt el és mindent felügyelt. Ha olyan lépcső van ami zavarja, településképi panasszal élhet és kivizsgálják.

Bognár István: Elmondta, hogy a testületnek a közérzet javítása az egyik leglényegesebb feladata. Tiszti klub felújításáról kérdezett. Panaszolta, hogy a Csengettyűs temetőnél egy eső után nagyon sok víz egy esőzés után. A kórházzal szemben ahol elbontották a régi gördeszka pályát, ott fel kellene festeni a parkolókat Mondta még, hogy a Rákóczi úton a zöld házaknál az optikánál a járdát meg kellene csinálni. Megemlítette még, hogy a város megtartóképességét növelni kellene. A Kossuth Gokart kupa létrehozása is hozzájárult a város népszerűsítéséhez. A gokartozást szeretné népszerűsíteni a közlekedésbiztonság javítása végett. Záró gondolatban kitért arra, hogy Cegléden is jó lenne létrehozni egy vének tanácsát, ahol idősek adnának segítséget.

Dr. Csáky András válaszában mondta a közlekedési kultúra a család és iskola felelőssége. A kórház előtti parkoló az új sztk beruházásával kapcsolatban fognak rendeződni. A Tiszti klub felújítására pályázatot adott be a város, forrásokat várnak hozzá. A Sorház utcánál és a temetőnél is volt beadva pályázat de forráshiány miatt nem sikerült elkészíteni.

Balla Károlyné: Piacra jár kerékpárral és az Árpád utca 5. számnál sok fa ága a felezővonalig ér. Nagyon lent van, jó lenne megmetszeni őket. Elmondta, hogy a kerékpártárolót hiányolja a piacnál az Árpád utca felőli részen Ahhoz ami most van, megpakolt kerékpárt nem lehet lezárni. Az Aldi felé vezető kerékpárútnál az Összekötő út felé szeretne a Pesti útra egy zebrát.

A polgármester válaszában elmondta, minden ember maga előtt tartja karban az utcát, az ágakat tavasszal és ősszel vágják, de utána néznek. A fedett kerékpártároló beszerzése folyamatban van a piacnál. A Pesti úti zebránál már volt kezdeményezés az ügyben, de költséges az eljárás.

Maka Pál: Elmondta, hogy az avar égetése le van írva a Ceglédi hírmondóban. A vizes levél begyújtása nagy füstöt csinál és a szomszédja sokat éget ezért nem lehet teregetni tőle.

Dr Csáky András említette, hogy az önkormányzatban vita volt a rendeletről, de a többség döntött. Három nap lett meghatározva, hogy keretek közé legyen szorítva az égetés. Próbáljon meg megegyezni a szomszéddal.

dr. Ferenczi Norbert válaszában, mondta tiltja a szomszédot zavaró égetést a rendelet. Csak az megengedett ami kerti hulladék. Katasztrófavédelmi hatóság fel tudja szólítani a szomszédját, tessék nyugodtan bejelenteni.

Related posts
Városháza

Tájékoztató fasori munkálatokról

1 Mins read
KÖZÚTKEZELŐI TÁJÉKOZTATÁS Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a VÁRVAG Nonprofit Kft. megbízásából a Pannon Park Forest Kft. fasori munkálatokat végez a Cegléd,…
Városháza

Tájékoztatás a Fizető parkolók ünnepi üzemeltetésével kapcsolatban

1 Mins read
Tájékoztatjuk a Tisztelt lakosságot, hogy 2022. december 26 – 2023. január 1-ig terjedő időszak alatt a fizető parkoló övezetek az alábbiak szerint…
Városháza

Új aszfaltréteget kap a Múzeum utca

1 Mins read
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Cegléd Város Önkormányzata megbízásából a Flaszter Kft. útfelújítási munkálatokat végez a Múzeum utcában. A munkavégzés tervezett ideje:2022….