Új!Elindult honlapunk!

Kék-hírek

Földúton húzta kocsija mögött barátnőjét

2 Mins read

Tíz hónap kutatás után találták meg a ceglédi rendőrök azt a 38 éves férfit, aki ellen több elfogatóparancs volt érvényben. Falba vájt rejtekhelyét egy szekrény tette észrevehetetlenné – mostanáig.

Tavaly novemberben tűnt el K. Gábor, miután durván elbánt párjával Abonyban. A nőt fogva tartotta, megverte, hideg vízbe fürösztötte, meztelenül táncoltatta, megalázta, megkötözte, autója után kötötte és egy kietlen földúton húzta maga után – a gyanú szerint. A súlyosan sérült áldozatnak sikerült megszöknie tőle, és egy közeli házban kért segítséget. Hiába lepték el azonban rendőrök villámgyorsan a települést, mindenhol keresték, bujkálását akkor és azóta is sokat segítették, vissza-visszatérő ellenőrzéseikkor számtalanszor kapták a „ nem láttuk hetek/hónapok óta, biztos külföldre költözött…” választ. Néhány napja azonban jött a fordulat: a rendőrök egy abonyi címre hajtottak, ahol átnézték a házat, a hálószobában pedig rábukkantak K. Gábor speciálisan kialakított búvóhelyére. Elmozdítottak egy falhoz tolt szekrényt, aminek hátsó pozdorja borítását letépve eléjük tárult a gondosan kialakított üreg, benne K. Gáborral.

A rejtőzködésnek véget vető rendőrök bilincselték, előállították, majd büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, mivel a korábban jogerősen, új pszichoaktív anyaggal visszaélés elkövetése miatt kiszabott négy év szabadságvesztését nem kezdte meg, ezért a Kecskeméti Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja körözte. Elfogását rendelték még el zsarolás, valamint járművezetés ittas állapotban bűncselekmények miatt.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya személyi szabadság megsértése bűntettének gyanúja miatt adott ki ellene elfogatóparancsot a tavaly novemberben, Abonyban történtek miatt. A K. Gábor ismeretlen helyen tartózkodása miatt felfüggesztett büntetőeljárás immár folytatódik.