2024. január 1-jétől a boltok betétdíjat fognak felszámolni az italosüvegekre, amit csak akkor kapunk vissza, ha a palackokat elvisszük egy visszaváltópontra.
Milyen termékeknél kell majd betétdíjat (visszaváltási díjat) fizetnünk?
Csak azokra az italtermékekre vonatkozik majd az új szabályozás, amelyek vagy fogyasztásra készek, vagy koncentrátumok, a csomagolásuk pedig műanyagból, fémből vagy üvegből készült, és 0,1 és 3 liter közé esik az űrtartalmuk. Vagyis ebbe a kategóriába esnek a sörösdobozok és az üdítőitalos palackok is. Az egyetlen kivételt ez alól a tej és a tejalapú italok jelentik, ezeknél továbbra sem lesz betétdíj, ahogy a papíralapú csomagolásoknál, például gyümölcsleveknél sem. Fontos, hogy a szabályozás csak italokra vonatkozik majd, ezért az olyan folyékony, üvegben tárolt, de nem ivásra szánt termékeknél, mint a tésztaszószok, nem kell betétdíjat fizetni.
Hány forint lesz a betétdíj?
A legtöbb italnál 50 forint, mivel ezek csomagolását csak egyszer lehet használni, mielőtt azt újrahasznosítanák. Emellett találkozhatunk az úgynevezett „többutas” csomagolásokkal is, ilyenek például bizonyos borosüvegek, a legtöbb félliteres, üveges sör vagy egyes szörpök üvegei.
A visszaváltórendszer a gyakorlatban úgy fog kinézni, hogy először a gyártó fizeti ki az üvegén lévő betétdíj összegét a Mohunak, majd rögtön be is hajtja, amint egy forgalmazó megveszi a termékét. Aztán a bolt is a betétdíjjal együtt vásárolja meg a gyártótól vagy a nagykereskedőtől a terméket, amelyet végül nekünk is a betétdíjjal együtt értékesít – így a betétdíj valódi összege tulajdonképpen a Mohu számláján várakozik, amíg az üveg végigér a teljes ellátási láncon.
Ebből következik, hogy a vissza nem vitt üvegek betétdíja a rendszer üzemeltetőjénél, a Mohunál marad majd. Így minden vissza nem váltott palackon 50 forintot nyer a vállalat, amit a rendszer működtetésére kell fordítania.
Hogy fog kinézni a visszaváltás?
Ha szeretnénk visszakapni a betétdíj összegét, a palackokat be kell dobnunk egy visszaváltó automatába. Nagyon fontos, hogy a korábbi, otthoni szelektív gyűjtéssel ellentétben a flakonokat nem szabad majd összenyomni, mert akkor a gép nem fogja felismerni őket, és nem kapjuk vissza a pénzünket.
Milyen formában kapom vissza a pénzemet?
Három választási lehetőséget fog felajánlani nekünk a gép:
- Vásárlási utalvány:
a visszatérítendő összegről a visszaváltó automata által kiadott utalvány a kereskedőnél készpénzre váltható vagy beszámítják a vásárlás összegébe. - Utalás (ez jelenleg még fejlesztés alatt áll, hamarosan élesedik a lehetőség):
a kötelező visszaváltási rendszer applikáció segítségével a felhasználói fiókban megadott bankszámlaszámra történő azonnali utalással fizetik vissza a pénzt. - Jótékony cél:
lehetőség lesz arra, hogy felajánljuk az összeget jótékony célra, a visszaváltó automata kommunikációs paneljén megjelenő módon.
A rendelet szerint visszaváltó automatákat a Mohunak minden 400 négyzetméteresnél nagyobb üzletbe, és minden 1000 főnél népesebb településre kell telepítenie. Ez a Mohu szerint országszerte körülbelül kétezer automatát jelent a rendszer indulásakor, de önkéntes alapon mások csatlakozását is várja a cég.
Ugyan a visszaváltás hivatalosan január 1-jétől működik, a gyártóknak július 1-jéig adtak haladékot, hogy átálljanak az új rendszerre, és az italaikat a betétdíjas csomagolásokban kezdjék árulni. Így júliusig még olyan italokkal is találkozhatunk, amelyekre nem kell betétdíjat fizetni.
Mivel a gyártóknak nem kötelező még januártól a váltás, a legtöbben valószínűleg kivárnak, és nyáron fognak csak a betétdíjas csomagolásokra átállni, így addig ezeket a termékeket betétdíj nélkül tudjuk majd vásárolni. Így a januári induláskor esélyesebb, hogy még csak elvétve fogunk a polcokon betétdíjas termékekkel találkozni.
De akkor honnan tudom, hogy betétdíjas-e a csomagolás?
Könnyű lesz felismerni a visszaváltható üvegeket, mivel a gyártóknak egy kis címkét kell majd elhelyezniük a terméken, ami azt is jelezni fogja nekünk, hogy a palack egy-, vagy többutas csomagolású-e. Emellett pedig a boltoknak is kötelező lesz a számlán külön sorban feltüntetni, ha egy üvegen volt betétdíj.
Akkor a kocsmákban is betétdíjat kell majd fizetnünk?
A szórakozóhelyeknek nem kell majd a betétdíjat felszámolniuk a helyben fogyasztó vendégeknek. A kocsmákban már korábban is találkozhattunk az újratölthető üvegeken betétdíjakkal, amit a vendéglátós saját kárára elengedett, annak reményében, hogy úgyis ott hagyjuk az üveget – ezekben most sem lesz változás.