Mint ismert, május 29-én lemondott a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) elnöke, Németh Szilárd. Az utódja kapcsán az MBSZ a hatályos alapszabályi keretek között azonnal elindította a jelölési folyamatot, amelynek június 19-i határidejéig a tagszervezetektől 64 érvényes ajánlás érkezett a jelölőbizottsághoz.
A megoszlás: Lőrincz Tamás 61, Növényi Norbert 2, Märtz József 1. Az alapszabályban meghatározott elnökjelöltséghez minimálisan szükséges 20 érvényes ajánlást tehát csak az olimpiai, világ- és négyszeres Európa-bajnok Lőrincz Tamás, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) jelenlegi szakmai igazgatója szerezte meg, aki egyébként már június legelején jelezte elnöki ambícióit. A jelölőbizottság ennek megfelelően őt javasolta felvenni az MBSZ július 17-én tartandó rendkívüli elnökválasztó közgyűlésének hivatalos jelölőlistájára.
Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke, a nemzetközi szövetség (UWW) igazgatósági tagja az MBSZ honlapján így fogalmazott: „Köszönjük az egyesületek aktivitását! Igazán szép számban érkeztek jelölések, ami azt mutatja, hogy a tagszervezeteinket megmozgatta a tizenegy év stabilitás utáni elnökváltás. A számokból egyértelműen látszik, hogy sportágunk egységes és összetartó közösséget alkot, egyben elkötelezett az eddigi eredmények és munka továbbvitelére. Biztos vagyok benne, hogy Lőrincz Tamás megszolgálja a belé helyezett bizalmat és a klubokkal együtt tovább írja a magyar birkózás sikertörténetét.
Az is bebizonyosodott, hogy a hamis prófétáknak és az álreformereknek nincs valós támogatásuk a sportágon belül, bízom abban, hogy ebből levonják a megfelelő következtetéseket. Július 17-én tehát új fejezet kezdődik sportágunk életében, remélem, az évtizedek alatt összekovácsolódott magyar birkózócsalád egysége tovább szolgálja majd sikersportágunk eredményességét.”


