Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délelőtt a Városháza dísztermében „Az év köztisztviselője” elismerést. A rangos díjat idén Sziváki Ibolya vezető-főtanácsos, jegyzői megbízott vehette át.
Az elismerést a Hivatal eredményes működésének elősegítéséért, valamint a hosszú időn át végzett szorgalmas, lelkiismeretes és példamutató munkájáért ítélték oda.
A kitüntetés átadására a köztisztviselők napi ünnepség keretében került sor, ahol a város vezetése köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik munkájukkal nap mint nap hozzájárulnak Cegléd közigazgatásának hatékony működéséhez.
Sziváki Ibolya munkáját a szakmai felkészültség, az elhivatottság és a köz szolgálata iránti elkötelezettség jellemzi, amely méltóvá tette őt a rangos elismerésre.

„Ibolya 31 éve dolgozik a Hivatalban, munkavégzésének színvonala évről-évre kiérdemli a kivételes minősítést. Közszolgálati pályafutását 1987-ben, a Ceglédi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Alosztályán kezdte, személyi igazolvány ügyintézéssel, később a szabálysértési ügyek számítógépes nyilvántartásba vételét végezte. Hivatalunkban 1995. március 1-jével kezdett dolgozni, ún. népességnyilvántartó ügyintézőként és anyakönyvvezetőként. Kiváló szervező készsége, szakmai elkötelezettsége és tudása révén rövidesen, 2000-ben csoportvezetői megbízást kapott.
Ibolya munkaköre a gyorsan változó jogszabályi környezetben egyre bővült, útlevéllel, lakcímigazolvánnyal, vállalkozói igazolvánnyal és gépjármű vezetői engedéllyel kapcsolatos okmány ügyintézéssel, adatkezeléssel, továbbá a választások előkészítésének bonyolult és felelősségteljes feladatkörével. Az okmányiroda 2000-es létrehozása és szakmai vezetése nem is kerülhetett volna jobb kezekbe. Ibolya 2004-ben igazgatásszervező oklevelet szerzett. Az okmány ügyintézés 2013-as kormányzati kiszervezését követően Ibolya feladatköre megváltozott, Kőröstetétlen Község Önkormányzata, valamint Cegléd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata jegyzői megbízotti feladatkörével, a bírósági ülnökválasztások előkészítésével, a helyi esélyegyenlőségi program elkészítésével és a választási feladatokkal.
Ibolyát magas színvonalú munkavégzéséért a belügyminiszter 2000-ben miniszteri dicséretben részesítette. Eljött az ideje annak, hogy 26 év elteltével önkormányzatunk is elismerje Sziváki Ibolya tartósan kiemelkedő teljesítményét. Nap mint nap megtapasztaljuk, hogy Ibolya embersége, közvetlen és törődő segítőkészsége a kollégái és ügyfelei iránt legalább akkora értéket képvisel, mint hivatástudata és szakmai hozzáállása. Ibolya mindig mozgásban van, minden információra felfigyel, kitűnő memóriájára és problémamegoldó készségére sokan számíthatunk. Kedves Ibolya! Szeretettel köszöntünk kitüntetésed alkalmából abban a reményben, hogy, csillogó tekintettel és fiatalos lendülettel még sokáig képviseled a „jó gyakorlatot” körünkben!”


