A Kossuth Művelődési Központban tartották augusztus 20-án délelőtt Cegléd városi ünnepségét. Az államalapítás és Szent István király ünnepén beszédet mondott dr. Csáky András polgármester és Muhari Gergely országgyűlési képviselő, majd a történelmi egyházak képviselőinek közreműködésével megszentelték az új kenyeret. Az ünnepi programot táncos, zenés és irodalmi produkciók színesítették.
Dr. Csáky András polgármester köszöntőjében augusztus 20-át az egyik legfontosabb, ha nem a legnagyobb nemzeti ünnepünknek nevezte.
Szent Istvánról úgy fogalmazott: olyan államférfi volt, aki felismerte, hogy egy nemzet jövője akkor lehet biztos, ha képes alkalmazkodni a változó világhoz, miközben megőrzi saját értékeit, hagyományait és közösségét.
A polgármester beszédében Cegléd közösségére is kitért. Hangsúlyozta, hogy a város erejét mindig is az itt élő emberek szorgalma, összetartozása és lokálpatriotizmusa adta. Azt kívánta, hogy az ünnep erősítse a közösséghez tartozás érzését, adjon hitet és reményt a jövőhöz, Cegléd számára pedig további fejlődést, békét és összetartozást hozzon.
Muhari Gergely országgyűlési képviselő ünnepi beszédében a magyarság egyik legmeghatározóbb, legősibb és legszentebb ünnepének nevezte augusztus 20-át.
Kiemelte, hogy az államalapító király öröksége a független és európai Magyarország eszméje. Beszédében kitért az április 12-én megtartott választásra is. Értékelése szerint a választók egyértelmű döntést hoztak arról, hogy Magyarország helye az európai nemzetek közösségének legbelsőbb, megbecsült körében van.
A képviselő úgy fogalmazott, hogy az előző kormány letért az európai útról, az új kormányra pedig történelmi felelősség hárul abban, hogy az országot visszavezesse erre az útra. A választási győzelmet egy újabb stabil alapkőnek nevezte Magyarország történetében, amelyre szerinte egy modern, erős európai országot kell építeni.
Megszentelték az új kenyeret
Az ünnepi beszédeket követően került sor az augusztus 20-i esemény egyik hagyományos mozzanatára, az új kenyér megszentelésére.
A szertartásban a történelmi egyházak Cegléden szolgáló képviselői, Ócsai Tibor református lelkipásztor, Volter Kálmán diakónus és Heinemann Ildikó evangélikus lelkésznő működtek közre.
A folytatásban a Cegléd Táncegyüttes előadását láthatta a közönség, majd „Együtt a magyarság” címmel zenés, irodalmi összeállítás következett. A műsorban a Pesti Zenés Színpad művészei, Benkő Péter kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, valamint Kóbor Tamás énekművész lépett színpadra.
Az ünnepségen Szebeni Szilvia is közreműködött.
A Szent István-napi program részeként hirdették ki „Az én kenyerem” kenyérsütő verseny eredményét is, így a nemzeti ünnephez szorosan kapcsolódó új kenyér hagyománya több formában is megjelent a ceglédi rendezvényen.


