Egyre több klímaberendezés működik a ceglédi társasházakon, a nyári hőségben pedig ez aligha meglepő. Az viszont már annál inkább, hogy egyes helyeken a kültéri egységekből származó kondenzvíz egyszerűen a szabadba csöpög. Járdára, homlokzatra, az alsó szomszéd ablakára vagy erkélyére – rosszabb esetben pedig az arra közlekedők nyakába. Pedig erre is vannak szabályok.
A tartós nyári melegben ma már szinte egymást érik a klímaberendezések a panelházak homlokzatain. A készülék felszerelésével azonban a tulajdonos felelőssége nem ér véget. A klíma működése során keletkező kondenzvizet is megfelelő módon kell elvezetni.
Cegléd Város Önkormányzatának településkép-védelmi szabályozása a panelépületeknél a kültéri egységek elhelyezésére is kitér. Az erkéllyel nem rendelkező lakások esetében a kültéri egységeket az épület teljes magasságában azonos rend szerint, ugyanazon ablak alatt kell elhelyezni, a hozzájuk tartozó vezetékeket pedig belső térben kell vezetni.
Ehhez képest elég végigsétálni néhány ceglédi lakótelepen, és látható, hogy a klímákhoz kapcsolódó megoldások korántsem mindenhol nevezhetők kulturáltnak.
Csöpög, ahová éppen sikerül
A probléma egyik legbosszantóbb része a kondenzvíz elvezetése. Van, ahol a cső egyszerűen kilóg a homlokzatból, a víz pedig szabadon távozik.
Aki a saját lakásában élvezi a kellemes 23-24 fokot, talán észre sem veszi, hogy néhány méterrel lejjebb mit okoz a klímája.
Az alsó szomszéd viszont nagyon is észreveszi.
Az erkélykorlátra, párkányra vagy más fémfelületre folyamatosan érkező vízcseppek monoton kopogása különösen éjszaka lehet rendkívül zavaró. Ennél is kellemetlenebb, amikor a víz az alsó lakás ablakára, erkélyére vagy az épület mellett közlekedő emberekre csöpög.
És mindez nem feltétlenül csak kellemetlenséget jelent.
A homlokzat sem hálálja meg
A folyamatos nedvesség hosszabb távon nyomot hagyhat az épületen is. A rendszeresen nedvesen tartott homlokzati felületen elszíneződés, lerakódás vagy akár algásodás is megjelenhet.
Vagyis amit valaki a legegyszerűbb megoldásnak gondol – „majd kicsöpög” –, annak következményeit könnyen más lakók és maga az épület viselheti.
Különösen nehezen érthető a helyzet akkor, amikor az érintett tulajdonos már jelzést vagy felszólítást is kapott a problémáról, mégsem változtat a megoldáson.
A klíma magánügy, a kifolyó víz már nem feltétlenül az
Senki nem vitatja, hogy a klímaberendezés a nyári hőségben hatalmas segítség. De attól, hogy valaki saját pénzéből szereltet fel készüléket a saját lakásához, annak működtetésével nem teheti kellemetlenebbé mások mindennapjait.
Egy társasházban egymás felett és mellett élünk. Ami a hatodik emeleten apróságnak tűnik, az az ötödiken már egész napos csöpögés, a földszinten pedig akár egy járókelő nyakába hulló víz lehet.
A megoldás sok esetben nem különösebben bonyolult: a kondenzvizet szakszerűen, olyan módon kell elvezetni, hogy az ne zavarjon másokat és ne károsítsa az épületet.
Nem kellene megvárni, amíg valaki intézkedik
A kérdés végső soron nemcsak rendeletekről szól, hanem együttélési kultúráról és odafigyelésről.
Ha valaki tudja, hogy a klímájából származó víz nap mint nap a szomszédja ablakpárkányára csöpög, vagy a ház előtt közlekedők között landol, nehezen lehet arra hivatkozni, hogy nem ismerte a problémát.
Nem kellene mindenhez hatósági felszólítás.
Néha elegendő lenne néhány méter megfelelő cső, egy szakszerű megoldás és annak felismerése, hogy egy társasházban nem egyedül élünk.
Mert klímát használni természetesen lehet. Mások nyakába csöpögtetni a vizét viszont nem kellene.


