A nyilvánosság és a lakossági részvétel erősítésére kérte a térség polgármestereit Muhari Gergely országgyűlési képviselő. Önmagában nehéz lenne vitatkozni azzal, hogy az önkormányzati döntések legyenek átláthatók. A képviselő közelmúltbeli megszólalásaival összevetve azonban érdekes kérdés rajzolódik ki: ugyanazt jelenti-e számára a képviseleti demokrácia országos és helyi szinten?
Muhari Gergely levélben fordult a térség polgármestereihez, amelyben arra kérte őket, hogy – amennyiben ez valahol pótlásra szorul – az önkormányzatok hivatalos felületein tegyék hozzáférhetővé a képviselő-testületi ülések időpontját, napirendjét és a nyilvános előterjesztéseket az adott önkormányzat SZMSZ-ében meghatározott határidőben.
A képviselő ennél tovább is ment. Azt kérte, hogy a települések tájékoztassák a lakosságot a testületi üléseken történő személyes részvétel szabályairól, valamint a felszólalás és az észrevételezés törvényes lehetőségeiről.
Indoklása egyértelmű: „A nyilvános és átlátható döntéshozatal a helyi demokrácia alapja.”
Ezzel az elvvel aligha lehet vitatkozni. A nyilvános testületi ülések, az előterjesztések megismerhetősége és az önkormányzati működés átláthatósága nem politikai szívesség, hanem a demokratikus önkormányzati működés fontos része.
A kérdés inkább az, hogyan fér össze mindez Muhari néhány nappal korábbi érvelésével.
„A képviseleti demokrácia a bizalomra épül”
Az NVVH elnökének megválasztása körül kialakult vita után Muhari Gergely nyilvánosan vállalta, hogy Unger Anna Róza megválasztását támogatta.
A kritikákra reagálva többek között ezt írta:
„A képviseleti demokrácia a bizalomra épül. Arra a bizalomra, amit a képviselők kapnak, akiket szavazatukkal támogatnak a választók. Ezzel a bizalommal jár a döntések joga és ezeknek a döntéseknek a felelőssége is.”
Ez egy teljesen védhető demokratikus álláspont. A választópolgárok képviselőket választanak, akiknek éppen az a feladatuk, hogy döntéseket hozzanak – akár olyanokat is, amelyekkel választóik egy része nem ért egyet.
Csakhogy ugyanez az elv a helyi önkormányzatokra is vonatkozik.
A települési képviselő-testületek tagjai és a közvetlenül választott polgármesterek ugyancsak választói felhatalmazással rendelkeznek. Nekik is joguk és kötelességük döntéseket hozni, és nekik is viselniük kell ezek politikai következményeit.
Éppen ezért adódik a kérdés: ha országos szinten a képviselői felhatalmazás elegendő alap arra, hogy egy politikus akár a pillanatnyi közhangulattal szemben is meghozza az általa helyesnek tartott döntést, akkor ugyanez miért ne illetné meg a helyi választott képviselőket és polgármestereket?
Muhari másik korábbi mondata: „A demokrácia az, amikor nem a percre pontosan mért közhangulat alapján hoz egy kormány populista döntéseket.”
Ha ezt következetesen alkalmazzuk, akkor helyi szinten sem feltétlenül a leghangosabb csoport aktuális véleményének kell meghatároznia egy önkormányzat döntéseit.
A lakosság meghallgatása és a döntési jog átadása ugyanis két különböző dolog.
Egy önkormányzatnak kötelessége átláthatóan működni, meghallgatni az embereket, lehetőséget biztosítani a törvényes részvételre és megindokolni a döntéseit. Ettől azonban továbbra is képviseleti demokrácia marad: végül a választott képviselőknek kell dönteniük és vállalniuk annak felelősségét.
Ugyanaz a mérce országosan és helyben?
Éppen ezért Muhari kezdeményezésének talán nem is az a legfontosabb kérdése, hogy helyes-e nagyobb nyilvánosságot biztosítani. Igen, helyes.
A valódi kérdés az, hogy a képviselő ugyanazt a demokratikus mércét alkalmazza-e minden politikai szinten.
Ha egy országgyűlési képviselő azt mondja, hogy választói azért bízták meg, hogy lelkiismerete és meggyőződése szerint döntsön, akkor ugyanez a felhatalmazás megilleti a helyi képviselőket is.
Ha pedig helyben fontos, hogy a lakosság megismerhesse az előterjesztéseket, jelen lehessen az üléseken és elmondhassa véleményét, akkor jogosan merül fel az is: országos jelentőségű, nagy társadalmi érdeklődést kiváltó döntések előtt mennyire kell figyelni a választók véleményére?
A következetesség próbája azonban az, hogy ez az elv akkor is érvényes-e, amikor nem a „másik oldal”, hanem a saját politikai közösségünk képviselője hoz a közvélemény egy részének nem tetsző döntést.
És van még egy kérdés, amelyre érdemes lenne választ kapni: mi indokolta éppen most Muhari Gergely levelét a térség polgármestereinek?
Akadt olyan eset, amikor valakit jogellenesen akadályoztak a nyilvános ülésen való részvételben vagy a jogszabályok szerinti véleménynyilvánításban? Vajon azzal tisztában van, hogy a testületi üléseken a lakosság a napirendi pontoknál nem szólhat hozzá?
Ha viszont ilyen esetről nincs tudomás, akkor joggal merülhet fel a kérdés: általános demokratikus kezdeményezésről van szó, vagy valamely konkrét helyi politikai konfliktus áll a levél hátterében?
