Új!Elindult honlapunk!

Kék-hírek

Egy lila kerékpár kalandjai

1 Mins read

Akarata ellenére tulajdonost váltott, végül csak visszakerült hálás gazdájához az a bicikli, amit a ceglédi nyomozók lefoglaltak, tolvaját meggyanúsították.

Tavaly Karácsony előtt szembesült születésnapjára kapott, lila kerékpárjának hiányával egy ceglédi nő. Otthonának lépcsőházában lakatolva tárolta, ennek ellenére valaki 2021. december 20-án éjjel elvitte. Sokan keresték, amikor egy állampolgár jelezte, nem sokkal korábban, nyergében egy férfivel látta a településen. A rendőrök az információ alapján megállították a járgányt, tekerőjét elszámoltatták. A 19 éves férfi állította: „de hát ez anyámé!”, ettől függetlenül gyalog mehetett tovább, miután kihallgatták – akkor még tanúként.

A nyomozók időközben ellenőrizték az általa elmondottakat, mint kiderült, szülőjének soha nem volt olyan kerékpárja, és az egyedi azonosító jelek birtokában már kijelenthették, a lefoglalt bicikli megegyezik az ünnepek előtt ellopottal. A 19 éves V. Milán ellen elfogatóparancsot adtak ki, mivel se munka-, se állandó tartózkodási helye.

Az újesztendőbe átnyúló keresés 2022. január 22-én hozott eredményt, egy ceglédi ház lépcsőházából állították elő az ott meghúzódó V. Milánt.

Már nem látta értelmét lódítani, beismerte, hogy ő lopta el a lila kerékpárt, korábban azért hazudott, mert félt, hogy „becsukják”. Az elkövetés napján ismerőseihez indult, ám a gyaloglást fárasztónak ítélte, ezért döntött úgy, a távolság legyűréséhez inkább szerez egy biciklit. A lépcsőház nyitott ajtaján belépve meglátta a lelakatolt kerékpárt, eltörte a zárat, kitolta és eltekert vele.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indított ellene eljárást, a tulajdonosnak pedig visszaadták lila kerékpárját