Új!Elindult honlapunk!

Kék-hírek

Védőoltásra hivatkozva csaltak ki pénzt egy ceglédi nyugdíjastól

1 Mins read

A koronavírus elleni oltást díjkötelesnek beállítva egy férfi pénzt csalt ki egy idős asszonytól, amire egy csaló nő vette rá. A Ceglédi Járási Ügyészségen vádat emeltek ellenük. 

vádirat szerint a hetven év körüli beteg asszony lányával élt egy Cegléd közelében lévő tanyán. A nő régebb óta ismerte a sértettet. 2019 nyarán és 2020 februárjában is kicsalt tőle különböző indokokkal közel háromszázezer forintot.

Miután sejtette, hogy többször nem tudja személyesen megtéveszteni a sértettet, a nő egy férfi ismerőséhez fordult. Rávette, hogy adja ki magát orvosnak, és koronavírus elleni oltás címén próbáljon meg pénzt kicsalni az idős asszonytól. Az elkövetők 2021 januárjában azt használták ki, hogy az első védőoltások alkalmazása éppen csak megkezdődött, így azzal kapcsolatban még sok ember nem tájékozódott megfelelően.

A férfi fehér öltözetben, szemüvegben és arcmaszkban, orvosként bemutatkozva jelent meg a sértett tanyáján. Közölte, hogy koronavírus elleni védőoltás miatt érkezett hozzá, de az díjköteles. Azért, hogy a hatást fokozza, az elkövető immár saját ötlete alapján megfenyegette a sértettet. Azt mondta neki, hogy ha nem veszi fel az oltást, akkor büntetést fog kapni.

Az átvert nő összesen negyvenezer forintot adott át a férfinak saját és lánya oltására. Ezután a férfi közölte, hogy betegszállítók érkeznek később, és elviszik őket az oltópontra, majd távozott.

A Ceglédi Járási Ügyészség a férfi ellen zsarolás bűntette, míg társa ellen a csalások miatt emelt vádat.