Március 15-én avatták fel Csíkszeredában a Nagy István Művészeti Középiskolánál azt az emléktáblát, melyet Cegléd Város Önkormányzata, a Ceglédi Kossuth Gimnazisták Öregdiák…
Azonos, 10-13-as mérleggel álló csapatok csatájára került sor vasárnap délután a nyíregyházi Continental Arénában, a HÜBNER Nyíregyháza BS fogadta a Ceglédi KE-t….
Kőhalmi Dezső, a KÖD jelenti főszerkesztője az Ipartelepen történt botrány kapcsán megkereste Földi Áron önkormányzati képviselőt, a Pénzügyi bizottság vezetőjét, kérve, hogy…
Sporthetet tartott március 11-16-ig a Felszegi Református gyülekezet. Hétfőn Majorosi-Lázár Anita és csapata segítségével nyerhettek betekintést a kettlebell-edzés rejtelmeibe. Bemutatták ezt a…
A 2023. évre vonatkozó mezőőri járulék befizetésének határideje 2023. szeptember 30-án lejárt. Amennyiben 2023. évről mezőőri járulék megfizetését az előírt határidőig nem…
Ujházi György Attila kapta a Gubody Ferenc-díjat a csütörtök délután megtartott Szabad Sajtó Napja rendezvényen. Ujházi György Attila – természetjáró vadász, geodéta Budapesten…
A Ceglédi KK SE Kék Cápák négy korosztálya is pályára lépett az elmúlt héten. A felnőttek rengeteg véleményes játékvezetői ítélet mellett egy…
Károly Ferenc önkormányzati képviselő, már több testületi ülésen is felszólalt a Török Ignác utca hanyag kivitelezése miatt. Sajnos sok a hiba a…
Fővárosi ellenfelet, a TF-Budapest gárdáját fogadta a Ceglédi KE a bajnokság 23. fordulójában. A vendégek 8-13-as mutatóval a tabella 9. helyén álltak…


