Már öt éve, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön kérés nélkül készíti el több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét. A folyamat…
Élettársak közötti féltékenységi jelenet zárult szúrt sérüléssel egy törteli házban. A ceglédi rendőrök egy órán belül előállították a gyanúsítottat, miután a sértettet…
Nincsenek irreális céljai, de még nem mondott le arról, hogy kijusson pályafutásának ötödik olimpiájára az ötkarikás ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok judós, Ungvári Miklós,…
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Cegléd Város Önkormányzata pályázati támogatást nyert a „Települések felszíni csapadékvíz-elvezetés létesítményeinek fejlesztése, a települési vízgazdálkodás korszerűsítésének…
Tájékoztatjuk Tisztelt Adózóinkat, hogy 2021 I. félévben esedékes helyi adójukat 2021. március 15-ig fizethetik meg pótlékmentesen! Felhívjuk valamennyi gazdálkodó szervezet figyelmét – ide…
Az önkormányzati adóhatóság tájékoztatja a tisztelt adózókat, hogy az egyes adótörvények módosításáról szóló 2020. évi CXVIII. törvény 101. §-a alapján 2021. január 1-jétől az állami adóhatóság…
Múlt év végén jeleztük, hogy idén tavasszal elkezdődik a Jászberényi úti felüljárón a kerékpársávok kialakítása. Tegnapelőtt egyeztettünk a tervezőkkel, illetve tegnap a…
Tájékoztató a Koronavírus világjárvány következményeinek elhárítása érdekében elrendelt korlátozó intézkedések hatályának ismételt meghosszabbításáról Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy 2021. február 22-én 23…
Harmadik alkalommal tartanak ruhaosztás a Jobbik Ceglédi Szervezete irodájában. Már az első órában sok ruha, cipő és lakástextil talált új gazdára. Felajánlásokból…


